Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
December 24-én írták ki az új közbeszerzést, amit a zöld civil szervezet ismét megtámadott.
Nem stimmelnek a számok a szenteste „sutyiban újra meghirdetett” fertői közbeszerzési kiírásban – állítja a Greenpeace. A civil szervezet szerint a december 24-én közzétett dokumentumban még a környezetvédelmi engedélyekben szereplő adatoknál is nagyobb méretek vannak megadva bizonyos elemekre, sőt, olyan épületek is felbukkannak benne, amelyekre nincs is engedélye az állami cégnek. A civilek újfent megtámadták a közbeszerzési pályázatot, valamint ismét arra kérik a kormányt, hogy azonnal állítsák le az – állításuk szerint „súlyosan jogsértő és természetpusztító” – beruházást.
Az új tenderkiírás szövegét annyiban módosította az állami Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt., hogy kivette belőle az indoklást, amelyben azt taglalta, hogy azért kell sietni az építkezéssel, hogy az élővilág nehogy visszafoglalja az élőhelyét. Azonban az adatok is mások, mint korábban: jelentősen túlterjeszkednek az engedélyezett méreteken, a Greenpeace állítása szerint minden egyes részletnek nagyobb a területe, mint ami a korábbi engedélyben szerepel.
Emellett a kiírásban szereplő 26 apartmanház, egy fürdőház, valamint a mintegy 150 strandpavilon építésére egyáltalán nincs engedélye az állami cégnek. A civil szervezet állítja, hogy a környezetvédelmi engedélyek ügyében indított bírósági eljárás lezárultáig új közbeszerzési eljárást egyébként nem is lehetne indítani.
A fertői beruházásról itt írtunk bővebben:
Nincs megállás: ismét éles a Fertő tavi építkezés pályázata
A Fertő tavi tender minapi visszavonása nem azt jelenti, hogy a természet fellélegezhet, csupán azt, hogy a választás előtt a kormány minden konfliktusforrás jegel, aztán az esetleges győzelem után meg lehet hosszabbítani a projektet Gergelyiugornyáig. Vélemény.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Érdemi megtakarítást lehet elérni megfizethető, régi ingatlanban is alkalmazható okoseszközökkel. A csúcs a mindent integráló rendszer, bár ez inkább új otthonoknál célszerűbb.
A Szegedi Tudományegyetem kutatója szerint a klímaváltozás miatt viharokra, hőmérsékleti rekordokra kell számítani.