Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A folyamatban lévő műszaki vizsgálat vége kétesélyes, a főváros dönthet úgy is, hogy megszabadul a felüljárótól.
Szakmai szinten felvetődött az Üllői út forgalmát a Könyves Kálmán körúton átvezető, rossz állapotban lévő népligeti felüljáró teljes elbontásának a lehetősége – tudta meg a VG. A Főpolgármesteri Hivatal a lapnak erre az értesülésére konkrétan nem reagált a lapnak, annak tényét azonban megerősítette, hogy az átkelő állapotának felmérésére átfogó műszaki vizsgálat zajlik.
A folyamat vége nem feltétlenül az elbontás lesz, a szakmai grémium dönthet a felújítás mellett is. A főváros szerint a felmérés sokrétű, arra is kiterjed, hogy a felüljáró milyen mértékben terhelhető, az esetleges felújítása során milyen beavatkozásokat kell elvégezni, illetve, hogy ezek elvégezhetők-e a jövőbeni fennmaradása érdekében.
A felüljáró körüli problémák 2014 óta csak szaporodnak, a Budapesti Közlekedési Központ már abban az évben jelezte, hogy az építmény rekonstrukciója szerepel a hídfelújítási programjában. A tervek el is készültek, utána azonban nem történt semmi, amit a Budapest Közút 2018-ban azzal indokolt, hogy a felújításra csak a 3-as metróvonal vonatkozó szakaszának korszerűsítése után kerülhet sor. Az ezzel kapcsolatos munkálatok ugyan már 2020 őszén befejeződtek, de azóta sem történt előrelépés a felüljáró ügyében.
Mint arról mi is beszámoltunk, január 1-jétől a 12 tonnánál nehezebb járművek nem hajthatnak fel a Népligeti felüljáróra, mivel annak annyira rossz az állapota, hogy félő, nem bírná el őket. A személygépkocsik azonban továbbra is biztonságosan közlekedhetnek rajta.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.