Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Másfél évtizedes rekordot döntött a lakásárak emelkedése az EU-ban, de Magyarországon visszafogottabb a drágulás.
Az uniós országokban a múlt év harmadik negyedében 3,1 százalékkal drágultak a lakóingatlanok az előző negyedévhez képest, ami legalább 15 éves csúcsot jelent az Eurostat adatai alapján. Azonban Magyarországon visszafogottabb, 2,9 százalékos volt a lakásár-emelkedés, ami egy kiegyensúlyozottabb piac irányába mutat – derül ki az ingatlan.com elemzéséből.
Jelentős eltérések láthatóak az uniós országok lakáspiacain: negyedéves szinten Csehországban volt a legjelentősebb (7,3 százalékos) az áremelkedés, de az élbolyban van még Hollandia (5,9 százalék), és Litvánia (5,4 százalék) is.
Az uniós országokban 2021 júliusa és szeptembere között a második negyedévhez képest 3,1 százalékkal nőttek az árak, az eurózóna lakásai pedig 3,3 százalékkal emelkedtek, hasonló drágulási ütemre 2005 óta nem volt példa. A drágulásban szerepet játszottak a koronavírus-járvány és az európai gazdaságban megjelent inflációs nyomás is. Magyarország a középmezőnyben foglal helyet az átlag alatti, 2,9 százalékos negyedéves áremelkedéssel. A visegrádi országok közül Szlovákiában 4,7 százalékos, Lengyelországban pedig 2,6 százalékos áremelkedés történt.
Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szerint Magyarországon visszafogottabb lett a lakásdrágulás az elmúlt években látott és 2021 első félévében tapasztalt nagyobb tempójú áremelkedéshez képest. A szakértő szerint ez azt jelzi, hogy kiegyensúlyozottabb, de emelkedő pályára kerültek a lakóingatlanok árai a hazai piacon. Ez egyszerre jelent jó hírt az eladóknak és a vevőknek is, hiszen a vásárlók enyhébb ütemű és kiszámíthatóbb lakásárváltozással tudnak számolni, amellett, hogy a lakástulajdonosok vagyoni helyzete is tovább javul, mivel az ingatlanok értéke nem csökken. Ez azért is fontos, mert Magyarországon európai szinten is kiugróan magas, 90 százaléknál nagyobb a saját tulajdonú lakásban élők aránya.
Ha azonban nemcsak a legfrissebb negyedéves, hanem a hosszabb távú adatsorokat nézzük, kiderül, hogy az ingatlanárakban a második, a lakások bérleti díjában a negyedik legnagyobb volt az EU-ban a magyar áremelkedés 2010 és 2021 között. Erről itt írtunk bővebben:
Egy ország van csak az EU-ban, ahol jobban drágulnak az ingatlanok, mint Magyarországon
Az ingatlanárakban a második, a lakás bérleti díjában a negyedik legnagyobb volt az EU-ban a magyar áremelkedés 2010 és 2021 között.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Így vált kiemelt egyházi és állami ünneppé augusztus 20.
A Trump és az európai vezetők találkozója utáni hívásban az is szóba jött, hogy Orbán szívesen fogadná az orosz és ukrán elnököket, hogy Budapesten tárgyaljanak a békéről.
Egy biztonsági őr nekihajtott a kocsijának Hatvanpusztán, de az őr autója borult fel.