Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Tizedik alkalommal rendezik meg ezen a hétvégén a Budapest100 fesztivált, idén a budai Várban nyitnak meg különleges épületek.
Szombaton és vasárnap zajlik a Budapest 100 építészeti-kulturális fesztivál, amelynek keretében negyvennél is több épületet tekinthetnek meg kívül-belül.
A 2011-ben indult kezdeményezés eredetileg az éppen 100 éves budapesti épületek szabad bejárását szervezte, 2016-tól kezdve azonban egy-egy fővárosi területre koncentrálnak. Idén a figyelem a budai Várra összpontosul.
A megnyíló épületek között több különleges is található. A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában kamarakiállítással, iratbemutatóval és vezetett épületbejárással várják az érdeklődőket, de látogatható a Nagyboldogasszony-templom, a De la Motte-Beer-palota, a Budavári Önkormányzat, illetve a Német Nagykövetség is. A Budai Vár-barlangban pedig a vezetett sétákon túl vasárnap délután az Osztrák Intézet kórusa is fellép.
A részvétel a fesztiválon ingyenes, a programok egy részét azonban regisztrációhoz kötötték, a szabad helyek pedig gyorsan beteltek. A Budapest100-on idén résztvevő épületek listáját itt lehet végigböngészni.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.