Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Budapesten az eladó erkélyes lakások átlagos négyzetméterára 901 ezer forint volt május közepén, míg az erkély nélkülieknél ugyanez 879 ezer forintra rúgott.
Az erkélyes társasházi lakások látványosan felértékelődtek a koronavírus-járvány hatására: a járvány előtt, 2016–2019-ig 1000 darab erkély nélküli hirdetésre még több érdeklődés érkezett, mint ugyanennyi erkélyesre. A járvány viszont fordulatot hozott az országos keresletben:
2020-ban 7 százalékkal nagyobb volt az érdeklődés az erkéllyel rendelkező lakásokra, 2021-ben pedig 5 százalékos fölényben voltak
– derül ki az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből, amely több mint 130 ezer hirdetés vizsgálatán alapul.
A pandémia előtti időszakban az erkély mellékes szempont volt, igaz, egyfajta extraként tekintettek rá a vevők:
A hasonló méretű, beosztású, azonos helyen és egyforma áron kínált lakások esetében inkább az erkélyest választották a vevők. Ma viszont már a többi paramétertől függetlenül is kifejezetten többen keresik ezeket
– mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.
Nem csak többen érdeklődnek az erkélyes ingatlanok iránt, de ezek drágábbak is, mint az erkély nélküliek. Az árkülönbség elsősorban Budapesten mutat fordulatot:
a járvány előtt még az erkéllyel nem rendelkező lakások voltak a drágábbak, 2022-re az erkélyesek lettek az értékesebbek.
Budapesten az eladásra kínálat erkélyes társasházi lakások átlagos négyzetméterára 2022-ben 901 ezer forintot tett ki, míg az erkély nélkülieket 879 ezer forintért hirdették a tulajdonosok. Azaz 2,5 százalékos az árkülönbség. Ugyanakkor előbbiek 15,3 százalékkal drágultak egy év alatt, utóbbiaknál 12 százalékos áremelkedés ment végbe.
A megyei jogú városok piacán más a helyzet, mivel ott az erkélyes lakások picit olcsóbbak. Az átlagos négyzetméteráruk 527 ezer forint volt, ezzel szemben az erkély nélküliek 535 ezer forintos átlagárra szerepeltek a kínálati piacon. Persze az országon belül tekintélyes különbségek vannak: a veszprémi és debreceni erkélyeseknél 745 ezer, illetve 662 ezer, szegedi társaiknál 583 ezer forint a négyzetméterár, miközben Szekszárdon 400 ezer forint alatti összegről van szó, Salgótarjánban pedig 232 ezerről. Az ingatlan.com szakértői szerint a Budapesten kívüli nagyvárosok esetében azért sem kell többet fizetni az erkélyes lakásokért, mert a zöldebb környezetre vágyók ott nagyobb arányban és olcsóbban találnak kertes házakat a kínálatban.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.