Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A képviselő szerint a polgármester azt mondta a lakóknak, hogy keressenek maguknak másik lakást.
Életveszélyessé vált a múlt heti esőzés után az a kisvaszari ház, amit az önkormányzat elvileg felújított a 200 milliós EU-s pénzből – írja Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő a Facebookon.
A poszt szerint a lakók egy nagy reccsenést hallottak, majd azt látták, hogy a födém megrogyott, és a vakolat lehullott.
Hadházy szerint a ház korábban az önkormányzat nevére került, hogy egy 200 milliós projekt részeként felújítsa, majd szociális bérlakásként használhassák az ott lakók. A bejegyzésben azt is írja, hogy a „felújításból” azonban csak néhány nyílászáró cseréje, egy fatüzelésű kályha és egy mosógép lett, mert „elfogyott” a pénz.
A képviselő már korábban is foglalkozott az üggyel, Kisvaszarról jelentkezett be azon a napon, amikor az Országgyűlés alakuló ülése volt. Egy olyan roma családhoz látogatott el, akiket folyamatos retorzió ér a polgármester részéről, mert a nevüket felvállalva számoltak be a roma felzárkóztatásra adott uniós pénzek állítólagos elcsalásáról. A hétfői posztjában szintén megemlékezett erről, azt írta a lakók nagyon komoly pressziónak vannak kitéve a polgármester részéről, többek között rágalmazásért pereli őket.
Hadházy szerint a lakóknak csak annyit mondott a ház életveszélyessé válása után, hogy „támasszák ki oszlopokkal a gerendákat és a falakat és keressenek maguknak máshol lakást. És ha esetleg a biztosító fizet, akkor majd megcsinálják. Ígérte, hogy faoszlopokat adnak majd, de egyelőre nem érkezett semmi”.
Kerestük a polgármestert az üggyel kapcsolatban, amint választ kapunk, cikkünket frissítjük.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A texasi republikánusok a választókörzetek határainak nekik kedvező mozgatásával fölerősíthetik azt a folyamatot, amely egypártrendszert alakít ki egyre több szövetségi államban.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Kinek és miért állna érdekében, hogy saját hitelét rontva torzítson az adatokon?
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.