szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Az idei első félévben valamivel kevesebb lakás épült, ám több építési engedélyt adtak ki.

Budapesten 2022 első hat hónapjában 3621 lakást vettek használatba, 20 százalékkal kevesebbet a 2021. I. félévinél - közölte péntek reggel a KSH. A megyei jogú városokban lényegében stagnált az új lakások száma (–1,5 százalék), a kisebb településeken viszont nőtt: a többi városban 6,7, a községekben 10 százalékkal több új lakást vettek használatba, mint az előző év azonos időszakában.

Fontos változás, hogy a magánszemélyek lakásépítéseinek közel másfél éve tartó visszaesése megállt, az általuk építtetett lakások száma 5,6 százalékkal nőtt, miközben a vállalkozások által építtetetteké 14 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest. A magánszemélyek leginkább a kisebb városokban és a községekben építkeztek, miközben a céges lakásépítések mindegyik településkategóriában, különösen Budapesten maradtak el az egy évvel korábbitól.

Az új lakóépületekben használatba vett lakások 40 százaléka családi házban, 47 százaléka többlakásos épületben, 11 százaléka lakóparkban található. A KSH azt is közölte, hogy a használatba vett lakások átlagos alapterülete 5,4 négyzetméterrel, 88,4 négyzetméterre növekedett 2021 I. félévéhez mérten.

Az építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 17 715 volt, 16 százalékkal több, mint 2021 I. félévében. Az év végéig megszerzett építési engedélyek birtokában 2026-ig kedvezményes áfával értékesíthetők a felépített lakások, ami ösztönzi az építési engedélyek számának növekedését, és magyarázza a használatba vett lakásokétól eltérő trendjét - írja a KSH.

A fővárosban emellett az új, rozsdaövezeti fejlesztéseknek is szerepük van abban, hogy az egy évvel korábbinál 1,8-szor több lakás építésére adtak ki engedélyt, ennek következtében az év első felében tervezett lakások 29 százaléka Budapesten koncentrálódott.

Ezzel párhuzamosan a megyei jogú városokban 8,5 százalékkal csökkent, a többi városban alapvetően stagnált (+1,9 százalék), a községekben pedig 8,1 százalékkal növekedett az építendő lakások száma.

Rozsdaövezetek: kitolt a kormány az önkormányzatokkal, de az új lakásra vágyóknak kedvez

Rozsdaövezeti akcióterületté nyilvánította a Rozsdaövezeti Bizottság a Property Market BudaPart városnegyed fejlesztésének helyszínét - közölte Schrancz Mihály, a Property Market Kft. ügyvezető igazgatója. Az utóbbi időben - legalábbis a korábbi tétlenséghez képest - beindult a Rozsdaövezeti Bizottság munkája, az egy éve létező testület több akcióterületet is kijelölt.

A budapesti agglomerációban adták ki a lakásépítési engedélyek 15 százalékát, emellett számottevő volt a balatoni térség és a győri agglomeráció részesedése is (9, illetve 5,4 százalék). Ugyanakkor minden ötödik lakást nagyvárosok vonzáskörzetén kívüli, kisebb településen terveznek felépíteni.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!