Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A törvénymódosítás szerint ugyanis az új lakóingatlan-értékesítésnél 5 százalékos áfát kell alkalmazni akkor is, ha a teljesítés 2025. január 1. és 2028. december 31. közé esik.
Hatályát veszti az a veszélyhelyzeti rendelet, amelyben a kormány további két évre, 2024 végéig kitolta az 5 százalékos lakásáfa alkalmazhatóságát, de a lehetőség mégis megmarad, mert a parlament előtt lévő adótörvény-módosítás megtartja a kétéves hosszabbítást. Ráadásul valójában 2028 végéig lehet majd élni vele – írja a Bank360.hu.
Nem kell szívinfarktust kapnia annak, aki látja, hogy a kormány új rendeletének egyik passzusa szerint nem lépteti hatályba azt a korábbi veszélyhelyzeti jogszabályt, amely a kedvezményes, 5 százalékos lakásáfát további két évre fenntartja. Ez a jogszabály ugyan valóban hatályát veszti, de közben már a parlament előtt van az adótörvények módosítása, ami ezt a kérdést az eddigi tartalommal törvényi szinten szabályozza.
A jogszabálytervezet indoklása a változást azzal indokolja, hogy a javaslat törvényi szintre emeli a veszélyhelyzeti normában, az új építésű lakóingatlanokra vonatkozó kedvezményes általános forgalmi adó mérték alkalmazásáról szóló 267/2022. (VII. 29.) Korm. rendeletben foglalt előírást, amely 2 évvel meghosszabbítja az új lakóingatlanok értékesítésére vonatkozó kedvezményes, 5 százalékos általános forgalmi adómérték időbeli hatályát. A kormányfő által júliusban bejelentett, majd kormányrendeletbe foglalt hosszabbítás tehát megmarad.
Az új lakásokra lényegében 2016 óta fennáll az 5 százalékos áfa, ami nagy kedvezmény a 27 százalékos normál áfához képest. Ezt először a lakásépítési piac élénkítése érdekében vezette be a kormány 2019-ig, de azután is lehetett vele élni átmeneti szabályok szerint. 2021-től pedig újabb kétéves hosszabbítást kapott a kedvezmény, ami most év végén járt volna le.
Az újabb kétéves hosszabbítás valójában további négy évet jelent. A törvénymódosítás szerint ugyanis az új lakóingatlan-értékesítésnél 5 százalékos áfát kell alkalmazni akkor is, ha a teljesítés (azaz az új lakás, ház elkészülte, átadása) 2025. január 1. és 2028. december 31. közé esik. Feltéve, hogy az építési engedélyhez kötött építési munka esetén a lakóingatlan építésére az építési engedély 2024. december 31. napjáig véglegessé vált, vagy az egyszerű bejelentéshez kötött építési tevékenységet legkésőbb 2024. december 31. napján bejelentették.
Csak lakóingatlanokra jár az 5 százalékos áfa, újonnan, eladásra épített lakásnál maximum 150 négyzetméter, újépítésű családi háznál maximum 300 négyzetméteres alapterületig. A kedvezményes áfát akkor lehet érvényesíteni, ha a lakást vagy családi házat kivitelező építi, és a tulajdonos értékesítés útján jut hozzá.
(Képünk illusztráció)
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Hajmeresztő, néhol szürreális történeteket mesélt Kapu Tibor és Cserényi Gyula, az Axiom-4 űrmisszió két magyar kutató űrhajósa a Millenárison szervezett közönségtalálkozón.
Hogyan is működött a modem, és mi volt az akusztikus csatoló?
Földes András riportja Munkácsról.
Ukrajna ügyében a következő csata Trump fejében játszódik le, ám ha Amerika enged az oroszoknak, az a legbiztosabb út a következő háborúhoz. Egy német elemzés szerint Kijev számára veszedelmes lenne egy közös csúcstalálkozó is Trumppal és Putyinnal, főleg, ha Budapesten tárgyalnának. Nemzetközi lapszemle.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.