Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Decemberben 3,9 százalékkal maradt el a termelés volumene az egy évvel azelőttitől.
Látványosat fékezett az építőiparunk tavaly decemberben: a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfői közleménye szerint éves összevetésben 3,9 százalékkal csökkent a termelési volumene. De a megelőző hónaphoz képest is jókora a lassulás, 2022. novemberéhez viszonyítva 3,7 százalékos a mínusz.
Az év utolsó hónapjában az építményfőcsoportok között az épületeknél 1,1 százalékkal erősebb volt a termelés, mint 2021. decemberében, az egyéb építményeknél viszont 12,7 százalékos csökkenés következett be egy év alatt. Új építőipari szerződésekből 35,9 százalékkal kevesebbet kötöttek meg éves összevetésben, de magas volt a bázis, vagyis 2021. decemberében kiugróan sok ilyen megállapodás született. Az épületek építésére kötött szerződések 4,5 százalékkal lettek kevesebbek tavaly év végén, az egyéb építmények építésére kötöttek pedig 59,3 százalékkal.
Összességében 2022 a halványabb évzárással együtt is 3 százalékkal erősebb volument hozott az építőiparban, mint 2021. Az épületek építésének volumene 6,3 százalékkal nőtt, az egyéb építményeké 1,4 százalékkal csökkent. Szerződésekből egész évben 3,1 százalékkal kevesebbet kötöttek, mint 2021 egészében, ezen belül az épületek építésére kötöttek volumene 10,3 százalékkal lett magasabb, az egyéb építményekre kötötteké 17,3 százalékkal lett alacsonyabb.
Ami a szegmens termelői árait illeti, azok 2022. utolsó negyedévében 4,6 százalékkal nőttek a harmadik negyedévhez képest, 2021. utolsó negyedévéhez képest pedig 26,2 százalékkal drágultak.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Orbán Viktor jóslataiban csalódtak Kárpátalján, miután az oroszok rakétázni kezdték a magyarlakta vidéket. Mit gyártottak a lerombolt üzemben? Hogyan élte túl a támadást az óvóhelyre rohanó munkás? Mekkora a pusztítás mértéke? Földes András riportja Munkácsról.
Ezúttal nem kellett fapadoson gubbasztania a miniszterelnöknek.
Egy száját kitátó, nemzeti színű oroszlán van a borítón.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája” – mondta arról, hogy fog dönteni az ukrajnai háború ügyében.
A honvédelmi reform és haderőfejlesztés lényegében megfeledkezett a katonai felsőoktatásról.
A Barátság-olajvezetéket ért ukrán támadás adta az apropót.