Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Lázár János építési és közlekedési miniszter közösségi oldalán arról írt, hogy társadalmi egyeztetés indul a magyar építészetről szóló törvény tervezetéről.
Lázár János építési és közlekedési miniszter a Facebook-oldalán írt arról, hogy az építésügyet, a településkép-védelmet és a műemlékvédelmet szabályozó összes törvényt felülvizsgálták, és ezeket újrarendszerezik a magyar építészetről szóló törvényben – írja az Építészfórum.
A miniszter úgy fogalmaz, „talán meglepő", hogy már a törvénytervezet koncepcióját is társadalmi egyeztetésre bocsátják, azonban azt szeretné, ha minél nagyobb társadalmi egyetértés támogatná az új szabályrendszert, miután a szakma véleményét már kikérték.
A magyar építészetről szóló kerettörvény tervezete januárban jutott el a szaklaphoz, ekkor azt írták róla, „a jelenlegi építési törvények és jogszabályok rendszerét értelmezi újra, lefektetve a kormány kiemelt céljait és építészeti alapelveit." Néhány héttel később arról adtak hírt, hogy a Magyar Építész Kamara elnöksége, tagozatai és a területi építészkamarák átnézték és véleményezték a javaslatot, amelyet számos kritikai megjegyzéssel kísértek.
Lázár János szerint a céljuk az, hogy a „minőségi építészetet ösztönözzék a bürokratikus építésügy helyett. Ugyanakkor szigorítják a szabályokat is, hogy ne épülhessen olyan épület, amely léptékében, stílusában nem illeszkedik a településképbe."
A társadalmi egyeztetéshez az észrevételeket a tarsadalmiegyeztetes@ekm.gov.hu e-mail-címre küldhetik meg 2023. március 9-éig.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
A minisztériumnak világossá kell tennie, hogy Gustav Klimt Afrikai herceg című festményének kiviteli engedélyeztetési folyamata során becsapták őket, vagy ők hibáztak. Enélkül rajtuk marad a gyanú, hogy valami még súlyosabb dolog történt – állítja Molnos Péter művészettörténész.
A dolgozók több mint kétharmada nyilvánított véleményt.
Az okok most egyértelműek.
Nem a MÁV hónapja volt a június, és ez az internetezők ingerküszöbét is átütötte.
A BKV belső vizsgálatot indított.
Ennek töredéke az a pénz, amelyhez privatizációs bevételként jutott.
Tizenkét ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.