Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Óriásit zuhant az átadott lakások és az új építési engedélyek száma is.
Az egy évvel korábbinál 20 százalékkal kevesebb, összesen 3613 új lakás épült az első negyedévben – közölte a Központi Statisztikai Hivatal. Főleg a budapesti lakáspiac teljesített rosszul: a fővárosban 42 százalékos visszaesést mértek, a megyei jogú városokban 0,6, a többi, kisebb városban 4,2 százalékosat. Egyedül a falvakban volt növekedés, 29 százalékos.
A magánszemélyek 7 százalékkal több lakást építtettek most, mint egy évvel ezelőtt, a vállalkozások viszont 29 százalékkal kevesebbet. Az újonnan használatba vett lakások 46 százaléka többlakásos épületben, 44 százaléka családi házban, 7 százaléka pedig lakóparkban található.
Eközben 37,6 százalékkal kevesebb új építési engedélyt adtak ki, mint egy éve. A kisebb városokban és a falvakban a tavaly ilyenkori felére zuhant vissza az újonnan tervezett lakások száma, a megyei jogú városokban 27,5, Budapesten pedig 16 százalékkal kevesebb új építési engedély készült.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.