Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Visszatér a lakáslottó, március 3-án derül ki, kié lesz „jól felszerelt ingatlan”.
Ötven év óta először újra lakást kínál a lottótársaság – jelentették be a Szerencsejáték Zrt. és az OTP Csoport közös sajtótájékoztatóján: az úgynevezett Játékoskártyát aktívan használók között értékes tárgynyereményeket, köztük egy
110 millió forint értékű, penthouse jellegű budapesti lakást sorsolnak ki.
A nyereményjáték augusztus 28-tól 2024. március 3-ig tart, akkor derül ki, ki nyerte meg a lakást.
Játékoskártyája jelenleg egymillió ügyfélnek van, de a számuk az év végéig várhatóan 1,3 millióra növekszik.
„Húsz évig minden évben volt lakássorsolás, szép hagyományt élesztünk újra” – közölte az eseményen Mager Andrea, a Szerencsejáték Zrt. elnök-vezérigazgatója. Elmondása szerint a szervezet várhatóan 15 százalékkal meghaladja az idénre tervezett számait, ami az OTP Csoporttal együttműködve szervezett új lakásnyeremény-játéknak is köszönhető.
Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója az eseményen arról beszélt, hogy a bank szervezte korábban a lottózást, amelynek legnagyobb eseménye mindig a lakás-, később a nyaralósorsolás volt. 1957-től az 1970-es évek közepéig több mint ötszáz lakást és 220-nál is több nyaralót sorsoltak így ki.
Csányi azt is elmondta, hogy idén hatszáz lakást terveznek építeni, a nyereményjátékba bevont, jól felszerelt ingatlanról pedig elárulta, hogy a Somfa Ligetnél, Kőbányán lesz, és az adóját is átvállalják a szervezők.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.