Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A népszámlálási adatok szerint rendkívüli mértékben, 73 százalékkal nőtt a legalább 120 négyzetméteres lakások aránya az elmúlt húsz évben – írja a G7.
Természetesen településenként változik, hogy hol, mekkora arányt érnek el a 120 négyzetmétert meghaladó lakások: Telkiben például majdnem a lakások kétharmada ilyen, 61,4 százalékot mért a lap. Utána Budajenő következik 54,6 százalékkal, majd Remeteszőlős 52,4 százalékkal.
A városok versenyét Diósd nyerte 35,6 százalékkal, őt Budakalász követi 35,4 százalékkal, míg a képzeletbeli dobogóra Törökbálint fért még fel 35,1 százalékkal.
A fővárosi kerületek közül a XIII. kerületben a legalacsonyabb a minimum 120 négyzetméteres lakások aránya (1,5%), ezt követi a IX. kerület (1,8%) és a VIII. kerület (2,2%). Érdekesség, hogy az országos átlaggal szemben ezekben a városrészekben csökken a nagy lakások aránya, például a VIII. kerületben közel 20 százalékos a visszaesést mértek.
A lap a járásokat is összehasonlította, ott a pilisvörösvári nyert 34,3 százalékkal, míg a legrosszabb aránnyal a törökszentmiklósi járás szerepelt, ott mindössze a lakások 6 százaléka volt 120 négyzetméternél nagyobb.
Az országos átlag amúgy 13 százalék, aki további számokat böngészne, az ide kattintson.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Tartalom nélküli one man show – ezt látja Horváth András egykori adóellenőr, aki elmondása szerint egy esetleges új kormányban csupán bizonyos feltételek teljesülése esetén vállalna munkát. A Fülke Extra podcastjában a több mint egy évtizeddel ezelőtt ismerté vált NAV-ost Gergely Zsófia kérdezte.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.
A polgármester szerint ezentúl Szegeden keresnek a legtöbbet az önkormányzati képviselők az országban.