Az idei első negyedévben a hiteleknek szinte pontosan a hatodában, 16,7 százalékban éltek az új támogatási lehetőséggel. Természetesen nemcsak a Csok Plusz program segített, hanem az is, hogy elkezdtek csökkenni a kamatok, és az infláció is kisebb lett.
A Duna House adatai szerint idén január–márciusban a budapesti lakásvásárlók negyede, vidéken 26 százalék vette az első lakását, ami a duplája a tavaly ilyenkori aránynak. Budapesten 42,5 millió forintot szánnak az első ingatlan vásárlására, 1 százalékkal kevesebbet, mint 2023 elején, ennyi pénzből egy 51 négyzetméteres lakás jön ki átlagosan, 4 négyzetméterrel kisebb, mint tavaly. Vidéken 32,6 millió forintból veszik átlagosan az első lakást.
A legtöbben Budapesten keresik az első lakásukat. Azok közül, akik a fővároson kívülre költöznek, Pest megyében – nyilván a fővárosi agglomerációban –, illetve Bács-Kiskunban vettek lakást a legtöbben.