Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Állítólag Vig Mór ügyvéd a Mammut bevásárlóközpontba járt be „elszámolni”.
Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő hivatali vesztegetés gyanújával feljelentést tett a Nemzeti Nyomozó Irodánál – jelentette be a politikus a Facebookon. A feljelentést egy levél alapján tette – a levélíró szerint Vig Mór ügyvéd a Mammut bevásárlóközpontba járt be elszámolni egy biztonsági cég irodájába, amely kapcsolatban áll a Lánchidat felújító A-Híd Zrt.-vel. A levél szerint az elszámolás a biztonsági cég vezetőjével történt. A levélíró információi szerint ebből a pénzből jelentős összegek kerültek át a Fővároshoz.
A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) nemrég tett közzé egy jelentést a felújítással kapcsolatban. Ebben megállapították, hogy másfél milliárd forint értékben fogadott be számlákat a Lánchíd felújítását végző cég egy számlagyárgyanús vállalkozástól. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) már tavaly nyomozott a Vig Mór vezette Sunstrike és az A-Híd kapcsolata miatt.
Az A-Híd visszautasította a jelentésben megfogalmazott vádakat. A cég hvg.hu-hoz eljuttatott közleménye szerint a Kehi “széles körű adatgyűjtése és vizsgálata ellenére ugyanis egy olyan céggel kapcsolatban tett megállapításokat, amelynek a Lánchíd projekthez semmi köze nem volt, és annak költségvetéséből semmilyen kifizetésben nem részesült”.
Az A-Híd megjegyezte még, hogy a Sunstrike Kft.-vel kapcsolatos NAV-nyomozásnak ők nem érintettjei, “a cégcsoport vonatkozásában sem tanúkihallgatás, sem gyanúsítás nem történt”. A céggel valóban szerződtek műsorok gyártására, sugárzására és azok környezetében reklám elhelyezésére, de ezt a cég teljesítette is, a műsorok adásba kerültek – ezt, a 498 darab DVD-t megtöltő adatmennyiséget az A-Híd át is adta a NAV-nak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
A másik azt válaszolta, hogy ő nem tett ilyet. Ez is szerepel a június 12-én történt katasztrófa vizsgálati jelentésében.
Gianni Infantino komolytalan dicshimnuszairól, a felemás színvonalú meccsekről, nevetséges jegyárzuhanásokról, kizsigerelt játékosokról és persze a torna döntőjének két résztvevőjéről is szó lesz.