Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Év eleje óta él a lehetőség, miszerint akár 10% önerővel is lehet lakáshitelt igényelni. Előzetesen sokan úgy vélekedtek a dologról, hogy a gyakorlatban nem működőképes, kevesen élhetnek majd csak a lehetőséggel. A valóság azonban rácáfolt a szkeptikusokra, a Bankmonitor szakértői szerint ugyanis működik a dolog, és már több ilyen szerződés született. De ki vehet fel mindössze 10% önerővel lakáshitelt, és mely bankoknál érhető el egyáltalán a lehetőség? Van buktató, amiről tudnunk kell?
A Bankmonitor szakértőinek tapasztalatai szerint igenis hozzá lehet jutni 10% önerővel lakáshitelhez, ehhez ráadásul nem kell sem házasnak lenni, sem gyereket vállalni.
A lehetőség azért nagy horderejű, mert sokszor éppen az önerő előteremtése jelenti a legnagyobb nehézséget egy lakáshitellel történő ingatlanvásárlásnál. Ez egészen 2023. végéig azt jelentette, hogy amennyiben hitellel akartunk megvásárolni egy ingatlant, akkor ehhez minimum 20% saját megtakarításra volt szükség, ami egy 50 millió Ft-os budapesti lakás esetében például 10 millió Ft-ot jelentett. A 10%-os önerőnek köszönhetően azonban ugyanennek a lakásnak a megvásárlásához elég lehet akár 5 millió Ft saját megtakarítás is, a fennmaradó rész pedig lakáshitelből finanszírozható.
Ezekre a kérdésekre kaphatunk választ a videóból:
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.