Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Egy héttel korábban még focitábort tartottak itt, szerencse, hogy nem sérült meg senki.
Szerdán megnyílt a föld egy mészkőbánya fölött kialakított futballpálya felett az Illinois állambeli Altonban, és egy harminc méter széles, kilenc méter mély víznyelő keletkezett.
A Gordon Moore Parkban lévő pályán szerencsére nem tartózkodott senki, így sérülés sem történt, de a parkot egy időre lezárják, egy ideig nem lehet majd itt sportolni, elhalasztották az ide tervezett eseményeket, írja a Guardian.
A Marquette Katolikus Gimnázium sportklubjának vezetője, Brian Hoener szerint sokkal rosszabb is lehetne a helyzet hiszen, hiszen múlt héten egy focitábor miatt 60-70 ember volt kint a pályán.
A bányát üzemeltető New Frontier Materials közleményéből kiderül, hogy felszínsüllyedés történt, Hozzátették, az esetet jelentették az összes illetékes hatóságnak, és a várossal együttműködve megpróbálják a minél hamarabb elhárítani a károkat.
A New Frontier Materials szóvivője elmondta: “A biztonság a legfőbb prioritásunk”, és a vállalat “a várossal együttműködve a lehető leggyorsabban és legbiztonságosabban fogja helyreállítani ezt a problémát, hogy a lehető legkisebb hatást gyakoroljuk a közösségre”.
Tanulmányok szerint egyre gyakrabban alakulnak ki hasonló víznyelők, ez a klímaváltozásnak az egyik olyan következménye, amiről kevés szó esik. Emellett természetesen bizonyos földhasználati módszerek is hozzájárulnak ezek megjelenéséhez.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.