Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
A tenderre egy szlovák és egy magyar cég jelentkezett.
Eredménytelenül zárult a Kassai Labdarúgó Akadémiai Központ kialakítására kiírt tender, mivel a legalacsonyabb árajánlat is meghaladta a beruházók rendelkezésére álló forrást – írja az Átlátszó egy, az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerbe (EKR) feltöltött friss dokumentum alapján.
A közbeszerzési eljárást még januárban írták ki a mintegy 9,6 milliárd forintból felhúzott Kassai Futballaréna szomszédságába megálmodott akadémia kialakításáról. A tervek szerint az új komplexum több mint 78 ezer négyzetméteres területen épülne meg, ebben benne van egy 4096 négyzetméter alapterületű, négyszintes főépület, valamint hat focipálya is.
A tendert kiíró Slovak Sport Development a magyar Borsodsport Invest Kft. többségi tulajdonában áll. A Borsodsport Invest végső tulajdonosa Magyar Olivér Mátyás és a Duna Group Európa Útépítő Kft. Magyar ortopéd-traumatológus, a felcsúti Puskás Akadémia orvosi csapatának tagja, aki Mészáros Lőrinc magánegészségügyi birodalmában is érdekelt. A Duna Group pedig a kormányközeli Szíjj László érdekeltségébe tartozik.
Az ajánlatkérők eleve feltételes közbeszerzési eljárást írtak ki, mivel a beruházás fedezetét a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által nyújtott vissza nem térítendő támogatás adja. A tenderre két cég, a szlovák AVA-stav, valamint a Denco Klímatechnikai Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. jelentkezett, de azt nem tudni, hogy milyen árajánlattal.
Az akadémia a tervek szerint így nézne ki:
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Talán mindenki halott már Bugyiról és Taktaharkányról, ám ezeken kívül is rengeteg érdekes nevű település van Magyarországon. Játsszon velünk!
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Ez már a második alkalom.