Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Négymilliárd forinttal több pénzre van Eger önkormányzatának szüksége, mint amennyi bevételhez hozzájut, most az egykori Kepes Központ épületének elárverezéséből szereznének legalább egymilliárdot.
Nyílt liciten értékesítené Eger önkormányzata az egykori Kepes Központ épületét – írja a Népszava. A város vezetői nagyjából egymilliárd forint bevételt remélnek ebből.
Eger vezetését tavaly ősszel vette át a Fidesz öt év után újra, és hamar szembesültek azzal, hogy nagyon kevés a pénz. Az előzetes adatok szerint a város működési és felhalmozási célú bevételei együtt az évi 20 milliárd forintot közelítik, miközben a kötelező és az önként vállalt feladatok kiadásai 24 milliárd forintba kerülnek. A városvezetés úgy látja, hogy a hiány rövid távon is veszélyezteti a működőképességet, ezért lehet szükség az önkormányzati vagyonelemek hasznosítására.
Az önkormányzat azt közölte: a költségvetési helyzet kritikussá vált, és már nincs fedezet több, kötelező városüzemeltetési feladat ellátására sem. Ilyen a parkfenntartás, a köztisztaság fenntartása, a játszóterek karbantartása, az illegális hulladék elszállítása, az utak és járdák karbantartása, parkolóhelyek kialakítása vagy a rágcsálóirtás.
A most elárverezésre szánt épület, amely régebben Ifjúsági Ház, majd Művészetes Háza volt, a közelmúltban pedig Kepes Központként működött, már üresen áll, a karbantartása viszont folyamatos költséget jelent az önkormányzat számára.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentőknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.