Magyar Péter azt ígéri, kormányra kerülés esetén semmissé nyilvánítják a Belügyminisztérium és a Pénzügyminisztérium eladását

Az MNV kétnapos határidővel hirdette meg a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) József nádor téri épületét.

  • HVG

„A Tisza-kormány az összes ilyen eladást semmisnek fogja nyilvánítani, és minden résztvevőt felelősségre vonunk” – így kommentálta a Facebookon Magyar Péter, hogy a Belügyminisztérium után a Pénzügyminiszter épületét is meghirdették eladásra.

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) honlapján a múlt héten jelent meg a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) József nádor téri épületének értékesítéséről szóló tájékoztató. Ráadásul már másodszor: az MNV tavaly ősszel ugyanis egyszer már nekifutott az árverésnek. A kikiáltási ár akkor 37,6 milliárd forint volt, ezúttal már csak 35,2 milliárd forint.

A licit március 17-e reggeltől március 19-e estig tart. A kétnapos határidőre a Tisza elnöke azt írta, olyan, mintha egy sufnit adnának el. „A választás előtt a nemzeti vagyon még megmaradt részét is át akarják játszani a Dinasztiának” – írta.

A leendő vevőnek egyébként olyan szerződést kell költenie, amely alapján a jelenleg Nagy Márton által vezetett tárca 2026. szeptember 1-ig ingyen használhatná azt. Ez alapján felmerül a kérdés, hogy miért akar mégis az állam már most, és nem csak a választások után túladni az épületen.

Hozzászólások