Reflektorfényben a vagyonadó
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
A vízműszolgáltató segíthet megoldani a túlnépesedő agglomerációk eddig eszköztelennek bizonyult önkormányzatainak problémáját.
Különös kísérleti megoldás született Budakalászon a túlburjánzó agglomerációk klasszikus problémájára: a lakóingatlanokat építési szabályzattal ellentétes módon több kisebb otthonra daraboló „ingatlanszaporítók” egyszerűen nem csatlakozhatnak majd a víziközműhöz – számolt be róla vasárnap a Telex.
Mint írták, a legtöbb agglomerációs település önkormányzatának eddig nem volt eszköze, amivel a beköltözési hullámot megállíthatta volna. Ha a beépíthető területeket korlátozták is, azzal semmit sem tudtak kezdeni, ha egy lakóingatlant építési vállalkozók több kisebb külön lakásra bontva alakítottak át. Hiába tiltották ezt például az építési szabályzatban, ellenőrzésére és betartatására nem volt módjuk.
Most azonban egyességet kötöttek a Duna Menti Regionális Vízmű DMRV Zrt.-vel: az egyes ingatlanok víziközmű-rendszerhez való csatlakozási igényének elbírálása során a szolgáltató figyelembe veszi majd az önkormányzat álláspontját. Vagyis, ha az önkormányzat egy kérelmező tervezetét az építési előírásokkal ellentétesnek ítéli, a közműszolgáltató egyszerűen nem engedi azt a vízvezetékhez csatlakoztatni.
https://hvg.hu/ingatlan/20260318_agglomeracio-ingatlanarak-kikoltezes-meddig-mennyiert
Nyitókép: MTI / Marjai János
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
Felhasználható-e a személyautó a fejlesztési tartalék feloldására?
A hitel megfelelő előkészítésén nem csak az múlik, hogy kap-e hitelt egy cég, hanem az is, milyen költségek mellett.
Az ingatlan bérleti díja és a kapcsolódó költségek elszámolhatók a költségként? Milyen járulékokat kell fizetni?
Súlyos örökséget hagyott az Orbán-kormány utódjának Pakson, amelyet az illetékes miniszter egyelőre csak felmér. Hamarosan azonban olyan kérdésekről is döntenie kell, követik-e a kijelölt utat, vagy mással és máshogy képzelik el a magyarországi energiatermelés jövőjét.