Röviden be tudod mutatni a Ganz 81-es projektet, amibe belefogtatok?
A Társadalomelméleti Kollégium (TEK) a második legrégebbi szakkollégium Magyarországon és mi nekik alakítunk ki egy nagyjából 900 négyzetméteres teret a józsefvárosi Ganz telep szélén. Ami érdekes benne, hogy ez egy teljesen alulról szerveződő, nonprofit ingatlanfejlesztés és magát az ingatlanüzemeltetést, kollégiumi üzemeltetést is részben maguk a diákok fogják végezni, ami szintén egy kuriózum itthon.
Milyen tapasztalatokkal vágtatok bele a kollégium létrehozásába?
Néhány éve azzal a céllal hoztuk létre a SZAKI-t, vagyis a Szövetség a Közösségi Ingatlanfejlesztésért nevű civil szervezetet, hogy a nonprofit ingatlanfejlesztés és ingatlanüzemeltetés gyakorlatát meghonosítsuk. Már az első budapesti bérlői lakásszövetkezeti ház, a Zuglói Kollektív Ház is köthető volt a SZAKI alapítóihoz, illetve a Gólya és a Kazán közösségi ház ingatlanának egy részét is mi üzemeltetjük. Szóval volt már fejlesztői és üzemeltetési tapasztalatunk, de ez a szakkollégiumi projekt az első nagyobb léptékű saját projektünk.
Miért éppen egy kollégium létrehozásába vágtatok bele?
A kollégiumi szektor nincs olyan jó állapotban Magyarországon. Országosan nagyjából 50 ezer kollégiumi férőhely van, Budapesten 17 ezer körül, miközben országosan 350 ezer felsőoktatási hallgató van, Budapesten pedig 170 ezer. Vagyis a fővárosban csak a hallgatóknak a 10 százaléka jut kollégiumi férőhelyhez. Az, hogy valaki egyetemre járjon és mellette piaci alapon fizesse a bérleti díját, az egyre nagyobb problémát okoz egyre több diáknak. Tehát van egy tágabb probléma, hogy felsőoktatási hallgatóként, egyetemistaként egyre nehezebb megoldanod a lakhatásodat. Egyrészt erre reagálunk, másrészt egy nagyon konkrét esetre, hogy a Társadalomelméleti Kollégium évtizedekig a Corvinus Egyetem egyik kollégiumában lakott, de ott a kollégiumi díjak emelkedése, illetve az ottani üzemeltetési logika miatt egyre kevésbé tudott rendesen szakkollégiumként működni. Tehát szükségük volt egy olyan térre, amit sokkal szabadabban tudnak irányítani, és sokkal többen be tudnak költözni a tagságból.

De miért fontos társadalmi szempontból, hogy a szakkollégiumok fennmaradjanak?
A szakkollégiumok egyik funkciója az, hogy felsőoktatási intézményekbe járhassanak olyanok is, akik amúgy attól messze nőttek föl. A társadalmi mobilitásnak, a társadalmi ranglétrán való felfele mozdulásnak a lehetőségét adja meg, hogy vidéki, kisebb településeken élő, rosszabb anyagi helyzetben lévő diákok olcsón tudnak lakni az egyetemek és a főiskolák környékén. A szakkollégiumok lényege, hogy hasonló témák iránt érdeklődő hallgatók a kötelező egyetemi feladatok mellett együtt, önszerveződő módon végeznek szakmai munkát, és emiatt a felsőoktatási tehetséggondozás legfontosabb bástyái. A közösségi együttlakás és az ehhez kapcsolódó önképzés és szakmai munka adja a szakkollégiumok különlegességét. Ezért különösen fontos, hogy a szakkollégiumok, főleg az évtizedes hagyományokkal rendelkező szakkollégiumok, amelyek tényleg alulról csatornáznak be energiákat, megkaphassák a fennmaradásukhoz szükséges alapvető támogatást.
A témában videónk is készült, amiben elsősorban az ide költöző diákokkal beszélgettünk arról, ők hogyan látják a jövőjüket a lakhatásuk terén:
https://www.youtube.com/watch?v=kH9dLE_N19E
Ha a megfizethető kollégiumi férőhelyek biztosítása alapvetően állami és egyetemi feladat lenne, miért egy alulról szerveződő kezdeményezéssel próbáljátok ezt megoldani?
Ideális esetben az állam, illetve az egyetemek dolga lenne, hogy fejlesszenek, illetve fenntartsanak jó minőségű, megfizethető kollégiumi férőhelyeket. Azt tudjuk, hogy Magyarországon ez sajnos nincs így. Az elmúlt években is a hangzatos ígéretek ellenére érdemben nem tudott nőni a kollégiumi férőhelyeknek a száma és sok esetben a minőségük sem olyan jó. Úgyhogy olyan helyzetben találta magát a Társadalomelméleti Kollégium, hogy szüksége van egy új helyre, de azt nem fogja megcsinálni neki se az állam, se az önkormányzat, se az egyetem, úgyhogy egy idő után úgy döntött a szakkollégiumi közösség, hogy a saját kezébe veszi a sorsát.
Állami finanszírozás nélkül hogy állt össze a finanszírozása a projektnek?
A finanszírozási modellünk úgy néz ki, hogy van benne rengeteg baráti kölcsön, amit nagyrészt a szakkollégiumi öregdiákoknak a közössége adott össze, illetve más olyan egyének vagy szervezetek (például a Rajk László Szakkollégium, az ország legrégebbi szakkollégiuma), akik szimpatizálnak a TEK-el. Egy másik jelentősebb része pedig vissza nem étrítendő adományok és támogatások. Itt magánszemélyek nagyon pici mikroadományaira is lehet gondolni, de bizonyos intézmények nagyobb adományaira is. Még két dolgot érdemes kiemelni. Egyrészt van ebben a projektben nagyjából a teljes költségvetés 10%-ának az értékében egy külföldi szolidáris kölcsön, amit a MOBA nevű kelet-európai hálózattól kaptunk, akik pont ilyen alulról szerveződő szövetkezeti alapú lakhatási projekteket próbálnak finanszírozni, és mi vagyunk az első projekt, aki kapott egy ilyen kezdeti áthidaló kölcsönt. A másik pedig, hogy tárgyalásban vagyunk magával a Corvinus Egyetemmel. Minden szakkoli, amelyik korábban kiköltözött corvinusos férőhelyről külsős férőhelyre, kapott vagy kap valamilyen támogatást az egyetemtől. A mi esetünkben az egyetemet finanszírozó alapítvány kuratóriumának változása miatt most lelassultak a tárgyalások, de bízunk a pozitív eredményben.

Mekkora kollégiumi díjjal indul a Ganz81?
A mostani számítások szerint a szakkollégiumi hallgatók nagyjából 55 ezer forint körüli kollégiumi díjat kell, hogy fizessenek szeptembertől, havonta. Ez nagyjából megfelel annak, amit tavaly egy corvinusos kollégiumban kellett fizetni. A kollégiumi szektorban nagyon széttartó az árazás, tehát a legalján vannak a még mindig állami tulajdonú egyetemek, mondjuk az ELTE kollégiumai, ahol akár 20-30 ezer forintért tudnak egy ágyat bérelni hallgatók, és a tetején vannak azok a kekvásított egyetemek, ahol akár a 80 ezres ágydíj sem kirívó. Aki pedig ide sem fér be, annak ott a piaci kollégiumi szektor, ami mondjuk ilyen 60 ezertől indul és határ a csillagos ég, illetve a sima albérletek, ahol szintén ilyen 60-70 ezer forinttól mennek fölfele a szoba bérleti díjak. Tehát az, amit itt tudunk nyújtani, az egy a piaci szegmens alján lévő árszint. Abban bízunk, hogy ez a piacihoz képest egyre jobb lesz, ahogy megyünk előre az időben, illetve itt van egy - ha úgy tetszik - szolgáltatáscsomag, egy különlegesen jó lehetőség a közösségi életre. Nagy közösségi terek, közösségi könyvtár, annak a lehetősége, hogy itt lehet szemináriumokat, előadásokat, bulikat szervezni.
A Társadalomelméleti Kollégium mögött 45 évnyi alumni- és kapcsolati háló áll. Hogyan vághatna bele hasonlóba egy olyan közösség, amelynek nincs ilyen hátországa?
Ideális esetben az ilyen jellegű projekteket külföldi országokban hosszú távú, alacsony kamatozású hitelek segítik, amiket vagy valamilyen állami támogatás tesz olcsóvá, vagy valami állami garancia tesz megfizethetővé, vagy pedig olyan etikus pénzügyi szereplők, akiknek fontos az, hogy értéket teremtsenek. Magyarországon egyelőre ilyen finanszírozási csatornák nem léteznek, tehát ha valaki szeretne egy hasonló projektet, akkor egyelőre ilyen barkács megoldásokkal tud dolgozni, mint mi, baráti kölcsönök gyűjtésével, intézményes és magánszemélyi támogatásokkal.
De azért az a reményünk, hogy most a változó politikai légkörben az, hogy vannak ilyen alulról szerveződő nonprofit kezdeményezéscsírák, azok elősegíthetik azt, hogy ennek legyen egy intézményes kerete is, tehát magyarul legyenek államilag támogatott olcsó hitelek, vagy legyenek kifejezetten erre dedikált EU-s támogatások. Ugye a hazahozott EU-s pénzeknek egy része kifejezetten bérlakás és kollégiumi építésre fog menni, úgyhogy nagyon reméljük, hogy ez nem csak a teljesen piaci alapú, hanem a nonprofit alapú vagy a szakkollégiumokhoz kötődő újszerű fejlesztésekre is fordítható lesz ez a forrás.
Ha jól értem, ez a modell részben az állami lakáspolitika hiányosságaira reagál, miközben nagyobb léptékben mégis állami segítségre lenne szüksége, nincs ebben ellentmondás?
Ez a projekt egyrészt reakció a nem jól, vagy nem funkcionálisan működő államra, illetve a nem jól szabályozott piacra. Azt is demonstrálja, hogy állami támogatás nélkül is tudnak ilyen projektek létrejönni, de az biztos, hogy nagy tömegben nem fognak tudni elterjedni addig, amíg az állam szabályozói eszközökkel vagy akár kedvezményekkel, pénzügyi ösztönzőkkel nem teremti meg ennek a csatornáit. Akkor lehet egy új nonprofit, közcélú szektora a magyar lakásrendszernek, hogyha ezt a szabályozói oldal és a finanszírozói oldal is a saját eszközeivel megtámogatja.

Mi garantálja, hogy húsz év múlva sem lehet egyszerűen eladni az ingatlant és kivenni belőle a profitot?
Ennek a projektnek az egyik legfontosabb alapelve, hogy ez közösségi célokat szolgáljon és ne engedje meg a spekulációt. Ennek a garanciáját az adja, hogy ez az épület alapítványi tulajdonban van és lesz, és egy olyan pénzügyi és szervezeti modellt dolgoztunk ki, ahol csak a tágabb közösség, tehát sok szereplőnek az együttes döntése mellett lehet ezt az épületet eladni, vagy átadni, vagy átalakítani. Tehát emögött ott áll egy sokkal tágabb közösség, akiknek beleszólásuk van az épület jövőjébe, és mindemellett kidolgoztunk egy olyan pénzügyi tervet, ami meg pénzügyileg tette, teszi fenntarthatóvá ezt a projektet, ugyanazt a logikát követve, ami amúgy külföldön nagyon sok más esetben működik. Van egy nagy tömeg viszonylag kedvezményes kölcsön, amit hosszú távon tud visszatörleszteni ez a projekt, mondjuk egy ilyen 20-30 éves időtávon. Az alacsony bérleti díjakból befolyó összeg egy részét folyamatosan törlesztésre fordítjuk. Azzal, hogy alacsony a kollégiumi díj, garantált a kereslet, tehát nem fog üresen állni ez az épület, és végső soron 10-20-30-40 év múlva a közösség, vagy hát egész konkrétan a közösséget képviselő alapítvány tulajdonában lesz ez az épület tehermentesen. És ahogy egyre fogy a teher, egyre jobban visszafizeti a projekt a kölcsönöket, úgy nő az a mozgástér, hogy a bérleti díjak sokkal kedvezményesebbek legyenek, mint a piaci árak.
Nyitókép: HVG / Hecker Sára