szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Több ezren szavaztak az év halára a Magyar Haltani Társaság honlapján. A csinos kecsege magasan verte a másodikként és harmadikként befutó galócát, illetve vágódurbincsot. A kecsege sok helyen eltűnt a természetes vízekből, így 2014-ben kivették a fogható fajok köréből.

A kecsege (Acipenser ruthenus) lett az év hala 2015-ben - tudatta Harka Ákos, a Magyar Haltani Társaság elnöke csütörtökön.

A társaság honlapján most zárult közönségszavazáson a kecsege a négyezret meghaladó szavazat 60 százalékával előzte meg a másodikként befutó galócát (25 százalék) és a harmadik vágódurbincsot (15 százalék).

A szakember ismertetése szerint a rajt-cél győzelmet arató kecsege különös megjelenésű hala vizeinknek. Orra megnyúlt, testét pikkelyek helyett csontvértek védik, belső vázát porc alkotja, farokúszója a cápákéra emlékeztet. Élőhelye az oxigénben dús folyóvizek sóderes-homokos vagy kemény agyagos mederszakasza, ahol a fenéken keresi kisebb gerinctelen állatokból álló táplálékát.

Wikipedia

Kedvence a tiszavirág lárvája, amelyet ormányával az aljzatból is kitúr. Általában néhány fős csapatokat alkot, a tél közeledtével azonban nagy rajokba verődik a mélyebb részeken. A tiszai halászok valaha ilyenkor vették elő két csónakkal vont húzóhálójukat, a palónyát, amellyel néhány kerítés elegendő volt a napi zsákmány megszerzéséhez. 

Mára azonban a kecsege duzzasztott folyószakaszokról eltűnt és máshol is vészesen megfogyatkozott. Ez indokolta, hogy 2014-ben kivették a fogható fajok köréből, horogra, vagy hálóba akadt példányait vissza kell engedni - hangsúlyozta Harka Ákos.

Az elnök fontosnak nevezte, hogy a faj mesterséges szaporításból származó ivadékainak rendszeres telepítéséhez sikerüljön anyagi forrásokat találni, mert ez sokat segíthet a hazai állomány megerősödésében.

A korábbi években a nyúldomolykó, a kősüllő, a széles kárász, a menyhal és a magyar bucó érdemelte ki Az év hala címet.

 
 
 
 

A Fed nem változtatott az irányadó dollárkamaton

A Fed nem változtatott az irányadó dollárkamaton

Megdrágult a Pénzügyminisztérium épületének felújítása, miközben megszűnt a tárca

Megdrágult a Pénzügyminisztérium épületének felújítása, miközben megszűnt a tárca

Hatvankilencszer riasztották a rendőröket tavaly egy családi házhoz, amiben munkásszálló üzemel

Hatvankilencszer riasztották a rendőröket tavaly egy családi házhoz, amiben munkásszálló üzemel

Tudta, hogy a Fülöp-szigeteki kormány Migráns Munkavállalók Minisztériuma budapesti irodát működtet?

Tudta, hogy a Fülöp-szigeteki kormány Migráns Munkavállalók Minisztériuma budapesti irodát működtet?