A parlamentben is Bácsfi volt a téma

A belügyminiszter szerint jelenleg nincs jogi lehetőség bármely szervezet bejelentett demonstrációját megakadályozni.

  • unknown unknown
A parlamentben is Bácsfi volt a téma
A Fidesz és az MDF ugyanakkor szégyennek és súlyos felelőtlenségnek nevezte a parlament hétfői ülésén, napirend előtt, hogy egy hungarista csoport rendezvényét nem akadályozzák meg.

Lamperth Mónika azzal kapcsolatban szólalt fel, hogy a magát hungaristának valló Magyar Jövő Csoport október 15-re, a nyilas hatalomátvétel 60. évfordulójára jelentett be tüntetést a Terror Háza elé és azt a rendőrség tudomásul vette."Nem szabad fasiszta, hungarista eszmék vonatkozásában kétarcúnak lenni, rébuszokban beszélni és azt politikai célokra felhasználni" - mondta a Fidesz felelősségét firtatva.

Pokorni Zoltán reagálásában szégyennek nevezte, hogy 2004-ben Magyarországon "embertelen, elfogadhatatlan, a holokausztot tagadó, mások emberi méltóságát és szabadságát nyilvánvalóan sértő szónoklatok elhangozhatnak (...), és a kormány erre nem reagál". A fideszes képviselő szerint a gyülekezési és szólásszabadság nem korlátlan, a belügyminiszternek pedig az a dolga, hogy a törvénynek érvényt szerezzen.

Lendvai Ildikó (MSZP) hiányolta Pokorni Zoltántól azt a mondatot, hogy többé nem megy el ünnepelni a Magyar Demokratát, "mert ez a lap nevezte először a nyilasokat Európa hőseinek".
Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.