© Túry Gergely

„Pocsékul tanultam. Valahogy nem jöttünk össze az Eötvös Gimnázium meg én” - em-lékezik a megvalósultnál jóval kevesebbel kecsegtető indulásra az előbb „arcpirulós” nyilatkozatával közfigyelmet keltő, mosta-nában pedig igazságügy-miniszteri jelöltsé-gével hírbe hozott 52 éves ügyvéd.

Nem véletlen, hogy nehezen jut az egye-temre, így azután a törökszentmiklósi kis-birtokosságuk mellett orvoskodó és jogászkodó távoli felmenők bizonyára sokat forogtak a sírjukban, amikor az ősi családfa egyetlen hajtása egy orvosi elektroműszerész szakvizsgával „rongálta” a família nimbuszát.

Aztán a már befutott, szigorú papa végül csak megnyugodhat: a fiú 1969-ben bejut a szegedi jogi egyetemre, ott is a levelezőre, ám az államvizsgát már Pesten abszolválja. Sőt menet közben specializálódik is: „a kriminológiai tudományos diákkörben Gönczöl Katalin demonstrátora voltam” - említ egy azóta széles körben ismertté lett szellemi mentort.

1974-ben az ügyvédjelöltségi sansz is megadatik, majd jön a szakvizsga, és beindul a praxis. Amit legfeljebb az nehezít, hogy az akkori igazságügy-miniszter keményen kimondta: nem csinálunk dinasztiát, ügyvédnek nem lehet ügyvéd a gyereke. Csak hát nem véletlenül nevezték slamposnak azt a diktatúrát: „Megszületett az egyezség, az ügyvédi kamarába velem egy időben felvettek egy munkás származású gyereket is.”

Ez azonban soha nem gyengítette el annyira, hogy ne tudjon ellenállni az esetleges párttagságot ajánlgató agitációnak. „Pedig számomra rejtélyes okok miatt minden szabad pártnapra meghívást kaptam a kamarába.” Szakmailag Újpestről az Újlipótváros irányába húzódva kezdi be- és felfelé tornászni magát az elismertségbe, mígnem 1993-ban édesapjával közösen alakít irodát, és a Budapesti Ügyvédi Kamara főtitkára, a Magyar Kriminalisztikai Társaság igazgatótanácsának tagja is lesz. Emellett hatodik éve büntető anyagi jogot is tanít a Pázmány Egyetemen, de „esetenként az ELTE-n is előadok”.

„Néha vadászgatok, teniszezgetek” - tudatja, hogy a passzió csak másodlagos lehet. Pedig a szakmán kívül aligha akadályozná bármi: egy budai lakóparkban elváltan, egyedül él, és Gergely fia is már a családi irodában ügyvédjelöltösködik. Zsófia leánya pedig a Pázmány Egyetemen ugyancsak joghallgató.

- Miközben édesapja nem győzi távol tartani magát a politikától, ön néhány évig flörtölt a Köztársaság Párttal, nemrég nyilvánosan szégyenkezett a Schlecht-ügyben tanúsított ügyészségi magatartás miatt, legutóbb pedig még egy esetleges MSZP-kormánnyal kapcsolatosan is emlegették a nevét. Nem okoznak ezek konfliktusokat a papával?

- Ő már akkor megfeddett, amikor a nyolcvanas évek végén a szakszervezet delegáltjaként tagja lettem az Ellenzéki Kerekasztal büntetőjogi alkerekasztalának. Azután persze kaptam a Köztársaság Pártért is. Érdekes módon ominózus nyilatkozatom volt az első megmozdulásom, amiért nem korholt. Talán mert hasonlóan érzékeli ennek a világnak a betegségtüneteit.

- Tünetekről jut eszünkbe: hogyan érte el már emlegetett papája, hogy orvosi álmait félretéve az ő szakmáját válassza?

- Elvitt a zuglói nyilasper tárgyalására. És bár az egész valahogy túlrendezettnek tűnt, akár egy színház, nekem, a gimnazista srácnak magában hordozta a történelmet, a szörnyűségeket. De azért is hallatlan izgalmas volt tanúja lenni az eseményeknek, mert kiváló ügyvédek vettek részt a perben, illetve jó volt az ügyész és a bíró is. Ez máig meghatározó élmény számomra.

- Feltételezése szerint apai trükk volt ez az üzemlátogatás a dinasztiaépítés érdekében?

- Lehet, hogy merő aljasság volt az egész. De még nem mertem megkérdezni.

- És a praxisban? Szeret a bíróság előtt „párbajozni”? Vagy inkább a színfalak mögötti egyezkedés nagymestere?

- Ha álmomból felébresztenének, és megkérdeznék, mi az, hogy ügyvéd, biztosan azt mondanám, „bemegyek a tárgyalóba, és tárgyalok”. Mert nekem leginkább azt jelenti. A meghatározó természetesen maga a jogi probléma, az ügy. És legalább ennyire az ügyfél. Korántsem mindegy ugyanis, hogy egy fegyelmezetlen, kulturálatlan embert vagy egy sértődött értelmiségit kell képviselnem, netán egy bűntudat gyötörte „elkövetőt”, akit olykor nehéz úgy megvigasztalni, hogy „tárgyalásképes” legyen, és ne kezdjen folyton bőgni nekem. Persze be kell azt is kalkulálnom, hogy az ügyfél netán hazug disznó, vagy akkor is őszinte, amikor abszolút célszerűtlen.

- Mi meg azt hittük, az újságírásnál nincs nehezebb szakma. Úgy gondolnánk, szakmai hitvallása közel esik édesapjáéhoz. Egy dologban azonban, úgy tudjuk, merőben eltér az álláspontjuk. Ez pedig a halálbüntetés kérdése...

- Itt megmerevedtek a frontok. Én ellenzem, édesapám nem. Ő konzervatívabb, de ez nem hiszem, hogy a korkülönbség miatt van így. Tizenévesen is ilyen volt, én meg talán akkor sem leszek más véleményen, ha megérem az ő korát. A fejlődés lehetőségét persze nem szabad kizárni.

- E fejlődéssel már nem minden ügyet vállal. Önnél mi a szelekciós szempont?

- Szerintem nincs ügytípus, amit egy büntetős ügyvéd elvi alapon visszautasíthatna. Más kérdés, hogy vannak ügyfelek, akiknek a nézetrendszere, viselkedése elfogadhatatlan a számomra.

- Így biztosan arisztokratikusnak, netán csak finnyásnak mondják. De talán még olyanok is vannak, akik megharagszanak. Ha jól tudjuk, van önvédelmi fegyvere. Jár lőtérre is... Volt már, hogy hasznát is vette fegyverkezelési tudományának?

- Engem mindig is érdekelt a technika, és a fegyverek technikai fejlődése ma is rabul ejt. Aztán meg minden férfiban, ugye, ott a vágy, hogy nagyobb erővel rendelkezzen, mint amennyit Isten adott neki. Erre való a ló, az autó, a fegyver. Nem hiszem, hogy mindez beteg lelkületet feltételezne. A fegyver végül is sok mindenre jó. Vadászatra, önvédelemre... Emlékszem, egy társasházban laktunk, jöttünk haza a színházból, és fura zajokat hallottunk az alattunk lévő lakásból. Kirámolták volna, ha nem kapunk fel a fiammal két pisztolyt, és ahogy vagyunk, szmokingban és lakkcipőben, nem rohanunk be oda. Amint a három betörő meglátott bennünket, azon mód kivetették magukat a csukott ablakon...

- És ha nem rémülnek meg, hanem lőnek?

- Bizonyos veszélyeket akkor is vállal az ember, amikor átmegy a Körúton.

- Csodáljuk hidegvérét. Ez vezette korábban a kevés esélyű Köztársaság Pártba?

- Belesodródtam. Palotás János megkért, készítsem el a párt alapító okiratát. Aztán mind többször voltam jelen az összejöveteleiken, János is unszolt, és a végén elgyengültem...

- Most - már említett ominózus nyilatkozatával is - megint politikaközelbe került. Budapesti kamarai főtitkári megbízatása mostanában jár le. Mit vár?

- Ki tudja? Biztos, hogy egy csomóan megszerettek emiatt, egy csomóan pedig meggyűlöltek...

- És a Pázmányon? Elfogadják az ilyen, ellenzékinek is felfogható krakélerkedést? Felül tudnának emelkedni e tényen, ha netán ön a szocik minisztere lenne?

- Úgy ismertem meg az egyetemet, hogy azt mondhatom, igen. Persze más lenne a helyzet, ha a keresztény világképpel nem összeegyeztethető nézetrendszert vallanék!? De erről egy szocialista miniszter esetében sem lehet szó. Reménykedem abban, hogy azért az egyetem egészen más színvonalon működik, mint a parlament.

- De azért lehet, hogy mégiscsak elmegy oda?

- Még nem hívtak, de a pletyka úgy szokott működni, hogy megtörténtnek fogad el valamit, ami még nem történt ugyan meg, de amire valaki már gondolt...

Lindner András-Horváth Zoltán