Százezren látták Csíksomlyón A megfeszítettet

Több mint százezren vettek részt A megfeszített című rockopera erdélyi bemutatóján, amelyre az Ezer Székely Leány Napja rendezvény záróakkordjaként került sor szombat este Csíksomlyón.

  • MTI

Bár kisebb-nagyobb megszakításokkal egész nap esett az eső, az ernyőkkel, esőköpenyekkel felszerelt nézősereg megtöltötte a pünkösdszombati búcsú színhelyéül szolgáló csíksomlyói hegynyerget.



Az előadást megelőzően székelyföldi és magyarországi csoportok népviseletben vonultak végig Csíkszereda utcáin, énekszóval haladva Csíksomlyóra, a két Somlyó hegye közti nyeregben található Hármashalom oltárszínpadhoz. A csoportok tagjaihoz számos néző is csatlakozott, nagyon sokan népviseletben jelentek meg.



Bár a néptáncműsor kétharmadát elmosta az eső, estére - a barátságtalan időjárás ellenére is - megtelt a hegynyereg, a szervezők által több mint százezerre becsült néző előtt lehetett megtartani

A megfeszített

című rockopera erdélyi ősbemutatóját. Az alkotás ősbemutatója 2000-ben volt a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, és a Felvidéken is műsorra tűzték már, de Erdélybe csak most jutott el a darab. 



A közönség több alkalommal viharos tapssal, hosszas és hangos tetszésnyilvánítással szakította meg a Varga Miklós, Varga Klári, Kalapács József és Makrai Pál főszereplésével előadott alkotást. A látványt a több tucat helyi statiszta és a helyi lovasok jelenléte emelte.



A nagyszabású produkciót a

Himnusz,

a

Szózat

és a

Székely Himnusz

eléneklése, valamint tűzijáték zárta.



Az Ezer Székely Leány Napját 1931-ben szervezték meg első alkalommal Csíksomlyón a Szociális Testvérek Társasága női szerzetesrend tagjai, Domokos Pál Péter kezdeményezésére.

Hozzászólások