Eörsi István költő, író, drámaíró, műfordító 1931-ben született Budapesten. 1953-ban szerzett magyartanári diplomát az ELTE-n. Tanított, majd a Szabad Ifjúság c. lap munkatársa lett. 1956-tól Lukács György aspiránsa. Ifjúkommunista múltját megtagadva elsősorban újságíróként részt vett a forradalomban, 1956 decemberében letartóztatták, és 8 évre ítélték. 1960-ban amnesztiával szabadult.

1977-ben lett a kaposvári Csiky Gergely Színház dramaturgja, egy nagyobb megszakítás után 1989-től haláláig végezte ezt a munkát. Dolgozott az Élet és Irodalom, majd a Magyar Narancs munkatársaként. Tagja volt az SZDSZ Országos Tanácsának, a pártból 2004-ben lépett ki. 1983-tól 1986-ig Nyugat-Berlinben élt. Részt vett a demokratikus ellenzék munkájában, a Beszélő belső köréhez tartozott. József Attila-díjas (1952, 1983), osztrák műfordítói díjas (1988), Déry Tibor-díjas (1989), Kossuth-díjas (2005). A hetvenes évek óta egyik igen fontos alakja volt a hazai kulturális, szellemi életnek.

Eörsi Istvánnak több mint 35 önálló kötete jelent meg. Versei, drámái, novellái a kelet-európai groteszk jegyeit mutatják, annak pesszimizmusa nélkül. Művein átüt szociális érzékenysége, történelmi igazságkeresése, kesernyés optimizmusa. Esszé tanulmánykötetet írt Gombrowiczról és Kleistről (Időm Gombrowiczcsal), Jóbról és Heinéről (Jóbok könyve). Legsikeresebb színművei a Sírkő és kakaó, valamint Lukács Györgyről írt darabja, az Interjú, amely a filozófussal élete utolsó hónapjaiban folytatott beszélgetések alapján készült.

Emlékezés a régi szép időkre című börtönmemoárjában pontos képet ad a Kádár-korszakról. Verseket és drámákat is fordított magyarra, lírai fordításkötete a Ruhapróba, s ő fordította le Lukács György több kötetét is. 2005-ben jelent meg Dr. Noha című publicisztikai kötete.