szerző:
hvg.hu

A "Szatmári-ügy" szervezőinek célja az volt, hogy a törvénytelen módon megszerzett minősített adatokat eltorzítva, az esetet "kémügynek" feltüntetve, kormányzati tisztségviselők "félrelépéseivel" összekapcsolva botránykeltésre, a kormány munkájának ellehetetlenítésére használják fel - áll a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok felügyelő politikai államtitkár által a miniszterelnöknek készített jelentésben.

A fideszesek perelnek
Rogán Antal, Révész Máriusz és Német Zsolt közleménye szerint Tóth András a teljes jelentésből „manipulatív módon összeollózott összefoglalójában hazudott. Állításáért Tóth Andrásnak a bíróságon kell felelnie: az államtitkárt rágalmazásért és becsületsértésért feljelentjük, a személyiségi jogok megsértéséért pedig polgári pert indítunk ellene.” Az ellenzéki képviselők szerint nem igaz, hogy közvetlen, rendszeres és bizalmi jellegű kapcsolatban álltak Szatmári Tiborral. Rogánék felszólítják az államtitkárt, hogy valamennyi a Mucuska-gate kapcsán keletkezett, rájuk vonatkozó lehallgatási jegyzőkönyvet hozza nyilvánosságra. A Fidesz politikusai szerint beszédes, hogy az összefoglaló „mélyen hallgat a Mucuska-gate-ben érintett egykori és jelenlegi kormánypárti miniszterekről”.
A "kémügyről" Gyurcsány Ferencnek írt jelentés kivonatának titkosságát Tóth András politikai államtitkár szerdán oldotta fel, és küldte el a parlament nemzetbiztonsági bizottsága tagjainak. A dokumentum szerint az ügyben érintett házaspár, különösen pedig Szatmári Tibor Rogán Antallal, Révész Máriusszal és Németh Zsolttal, a Fidesz három parlamenti képviselőjével volt "közvetlen, rendszeres és bizalmi jellegű kapcsolatban".

"Révész 2005. augusztus 22-én az ügy nyilvánosság előtti kezelésére vonatkozó politikai tanácsokat kívánt adni Szatmárinak. Révész a beszélgetés során azzal érvel, hogy a miniszterek belekeverése az ügybe egy ellenzéki párt számára 'csemege', alkalmas lehet miniszterek megbuktatására is. Révész szerint az ügy továbbvitele 'kőkemény politikai érdek'" - áll a Gyurcsány Ferenc számára készített jelentés kivonatában.

A dokumentum kitér arra, hogy Szatmári Ildikó, mint az Oktatási Minisztérium tanácsadója került kapcsolatba Magyar Bálint miniszterrel, illetve Hiller István és Szabados Tamás volt politikai államtitkárral. Hiller István, az MSZP jelenlegi elnöke később a kulturális tárca irányítója volt.

Tóth András megállapítja, hogy az elvégzett vizsgálatok alapján egyértelműen kijelenthető, hogy magyar politikai, közéleti személyiség a Szatmári-házaspár részére minősített adatot vagy akár a nemzetbiztonsági érdeket sértő információt nem adott át.

"Okkal feltételezhető, hogy az ügyben a nemzetbiztonsági szolgálatok műveleti tevékenységéből származó, államtitoknak minősülő adatok politikai céllal történő felhasználására történt kísérlet" - állapítja meg a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat (NBSZ) eddigi vizsgálatai alapján a politikai államtitkár.

A dokumentum szerint Szatmári Tibor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) magyarországi irodájának volt vezetője,és felesége (2004 nyarától a Határon Túli Magyarok Hivatalának főosztályvezetője volt) esetében egyértelmű volt, hogy ... (az ezt követő rész titokvédelmét nem oldották fel). A kivonat ugyanakkor megállapítja, hogy nyílt büntetőeljárás megindítását nem alapozták meg az NBH által felhasználható bizonyítékok, és "Magyarországnak az sem állt érdekében, hogy bármelyik szomszédjával vitába keveredjen".

Kiderül a dokumentumból, hogy Bálint-Pataki József, a HTMH volt elnöke ismertetett Szatmári Ildikóval hivatali információkat, köztük nagy valószínűséggel minősített adatokat is, ám a cselekmény hatáskörbe tartozó információ átadásként is értékelhető. Az is szerepel benne, hogy Szatmári Tibor rendszeresen bejárt a HTMH-ba és "ott illetéktelenül hozzáférhetett a rendszerben tárolt adatokhoz. Szatmári kapcsolatban állt [...] akkori főosztályvezetőjével is, akinek segítségét igénybe vette érdekeinek érvényesítéséhez".

"A Nemzetbiztonsági Hivatal ugyanakkor megtette a szükséges intézkedéseket a nemzetbiztonsági érdeket sértő tevékenység megszakítására" - állapítja meg a jelentés.

Rogán és Révész (Oldaltörés)

Hiller István és Szatmári Ildikó
© MTI
A Tóth András által jegyzett jelentéskivonatban az áll, hogy Szatmári Tibor a Fidesz képviselőivel, Rogán Antallal és Révész Máriusszal kapcsolatot tartva aktívan közreműködött a tavaly decemberi népszavazás politikai előkészítésében, a Fidesz kampánystratégiájának segítésében.

"A sikertelen népszavazás után közreműködött a határon túli magyarok 'elkeseredettségének' felnagyításában" - fogalmaz Tóth András.

A dokumentum szerint a parlament nemzetbiztonsági bizottságának május 3-i ülésén Demeter Ervin fideszes képviselő és Kövér László fideszes bizottsági elnök kérdései alapján, amelyek bizonyos kormányzati személyeket érintő titkosszolgálati tevékenységről szóltak, "nem fér kétség ahhoz, hogy államtitkot képező műveleti munkán alapuló ismeretekkel rendelkeztek. Ezekhez az ismeretekhez legális úton nem férhettek hozzá, ugyanis ezekről a nemzetbiztonsági szolgálatoktól nem kértek és nem kaptak információt".

Ahogy arra a miniszterelnök számára készített jelentés is kitér, a Szatmári-házaspár ügye a Magyar Nemzetben megjelent cikkben került nyilvánosságra. Tóth András szerint bizonyosra vehető, hogy a cikk konkrét műveleti adatok ismeretében készült. Az államtitkár megállapítja, feltételezhető, hogy a büntetőjogi felelősségre vonás elkerülése érdekében a cikk szerzői, vagy azok, akik velük ebben az ügyben együttműködtek, a már birtokukban lévő titkosszolgálati dokumentumokat eddig ismeretlen csatornán eljuttatták Romániába a Cotidianul című napilaphoz, valamint a magyar nyelvű, az Erdélyben működő magyar nyelvű Transindex internetes hírportálhoz.

A kivonatból kiderül, hogy az RMDSZ kormányra kerülése után a párt elnökének már nem volt szüksége magyarországi képviselőre, Szatmári Ildikó pedig a HTMH-ban történt átszervezés után idén áprilisban nem fogadta el a felajánlott új munkakört.

Állj mellénk!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig
45 millió forinttal segítették munkánkat.
Ha neked is fontos a minőségi újságírás, csatlakozz!
MTI Itthon

Nem kémkedett a Szatmári-házaspár

Nem kémkedett a Szatmári-házaspár, legalábbis a Nemzetbiztonsági Hivatalnak nincs erre utaló adata, ezért a rendőrség elutasította a Deport 56 feljelentését.

HVG Itthon

Szatmári: „agyrém az egész”

„Ha kém vagyok, kérek-e letelepedési engedélyt? Itt maradok-e azután, hogy lebuktam?" Szatmári Tibor a HVG kérdéseire válaszol – olykor kérdésekkel.

Itthon

A román hírszerzés cáfolja, hogy bármi köze lenne Szatmáriékhoz

Semmi köze a Magyarországon kémkedéssel meggyanúsított házaspár ügyéhez a Román Hírszerző Szolgálatnak (SRI) – jelentette ki Radu Timofte, a SRI igazgatója azon a találkozón, amely titkosszolgálatokat felügyelő parlamenti bizottság és a hírszerző szolgálat vezetői között zajlott Bukarestben.

Társadalom

A Szatmári-változat

Ahhoz képest, hogy nemzetárulással vádolnak, minden más mellékes - indokolta a feleségével együtt kémbotrány...

Hét nap

SZATMÁRI-ÜGY: FORDULAT

A Szatmári házaspár nem kémkedett Romániának - ez derül ki a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) által az Országos...

1300 embert kellett kimenteni a háborgó tengeren bajba jutott Viking hajóról

1300 embert kellett kimenteni a háborgó tengeren bajba jutott Viking hajóról

Könnygázt vetett be a rendőrség Párizsban

Könnygázt vetett be a rendőrség Párizsban

12 GB RAM és ventilátor is kerülhet az ütős új androidos telefonba

12 GB RAM és ventilátor is kerülhet az ütős új androidos telefonba

A demográfusokat is megdöbbentették az új hazai csecsemőhalálozási adatok

A demográfusokat is megdöbbentették az új hazai csecsemőhalálozási adatok

A tűzzel játszik a neki nem tetsző településvezetőket csuklóztató Fidesz

A tűzzel játszik a neki nem tetsző településvezetőket csuklóztató Fidesz

Egy utas takarított fel a Kökin, mert már nem bírta elviselni a látványt

Egy utas takarított fel a Kökin, mert már nem bírta elviselni a látványt