szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Magyar stábbal, magyar színészekkel, magyar helyszíneken forgatják februártól Andy Vajna új filmjét, amely egyszerre idézi fel '56 októberének politikai környezetét, és a magyar sport állandó sikerága, a vízilabda egyik legfényesebb pillanatát.

A Szabadság, szerelem című játékfilm a magyar férfi vízilabda-válogatottnak az 1956-os, a melbourne-i olimpia elődöntőjében a szovjetek ellen aratott győzelméről szól.

"December 6-án játszódott le a szovjet-magyar meccs, és december 6-án hagytam el Magyarországot" - mondta Andy Vajna, aki 1956-ban, 12 évesen vándorolt ki az Egyesült Államokba. Olyan legendás alkotások fűződnek a nevéhez, mint a Rambo-filmek, a Total Recall, Az emlékmás, a Nixon, az Evita és a Terminátor harmadik része.

A producer felidézte, hogy kilenc éve gondolt először arra, milyen jó lenne megörökíteni '56-ot, méghozzá úgy, hogy a magyar fiatalok büszkék lehessenek a múltra, '56-ra, amely talán a magyar történelem legfontosabb része.

Az olimpiai vízilabda-elődöntőről szóló film ötlete azután jött, hogy megnézte a Miracle című, az amerikai és a szovjet jéghoki válogatott egykori összecsapásáról szóló filmet, amelyben az esélytelennek vélt amerikaiak győztek.

"Nekem fontos, hogy ez a pillanat meg legyen örökítve" - mondta Vajna, aki egyfajta emlékművet szeretne készíteni, amellyel a nemzetközi filmpiacon is meg lehet jelenni.

A producer régi munkatársát, a szintén magyar származású Joe Eszterhast - a Flashdance és az Elemi ösztön íróját - kérte fel a forgatókönyv megírására, a végső szövegváltozat elkészítésében közreműködött Eva Gajdos, Bereményi Géza és Divinyi Réka.

A rendező a Londonban és Los Angelesben élő Goda Kriszta, akinek első nagyjátékfilmje, a Csak szex és más semmi a közeljövőben kerül a magyar mozikba.

Az előkészületek gőzerővel folynak, a szereplőválogatás elkezdődött, bizonyos, hogy a vízilabda-válogatott tagjai is szerepelni fognak a filmben. A díszbemutatót a forradalom ötvenedik évfordulójára, 2006. október 23-ra tervezik. A Szabadság, szerelem a magyar vízilabda-válogatott egyik ifjú sztárja, Karcsi és egy csinos műegyetemista, Viki szemszögéből mutatja be '56 eseményeit.

1956. december 6-án a sporttörténelemben egyedülálló esemény történt a melbourne-i olimpián: két olyan nemzet sportolói mérték össze erejüket, amelyek a világ egy másik pontján éppen harcban álltak egymással.

A magyar vízilabda-válogatott az elődöntőben 4:0-ra legyőzte a szovjet csapatot; az indulatokban bővelkedő meccs végén Zádor Ervin súlyosnak látszó sebet kapott, a medence vizét vér festette vörösre; elszabadult a pokol. A rendkívüli mérkőzés híre és az arról készült fotók bejárták a világsajtót.
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

eurohirek.hu Kult

Magyar filmköltségvetés: 450 ezer eurós átlag

Az EU 25 tagországában 1.005 millió mozijegyet adtak el 2004-ben, 55 millióval többet, mint 2003-ban (950 millió). A tíz új tagországban az átlag felett nőtt a mozilátogatók száma, a becslések szerint 16 százalékkal, egyedül Lengyelországban 40,5 százalékkal több mozijegy fogyott.