Pert vesztett Réz András

Tiltott dohányreklám közzététele miatt Réz Andrást mint reklámozót 400 ezer forint bírsággal sújtotta a Budapest Főváros Közigazgatási Hivatala.

  • OS OS
Pert vesztett Réz András
A határozatot - másodfokon - a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség Főigazgatója is helyben hagyta. Réz András ezt követően felülvizsgálati kérelemmel fordult a Fővárosi Bírósághoz és kérte, hogy állapítsa meg a bíróság a Fogyasztóvédelmi hatóságok határozatainak törvénysértő voltát.

A Fővárosi Bíróság a fogyasztóvédelmi hatóságok határozatait nem találta jogsértőnek, így Réz András keresetét elutasította. 

Az ítélet jogerős, nem lehet fellebbezni. Hat nappal korábban a Multireklám Köztéri Médiaügynökség Rt. "mint a reklám közzétevője"  ellen  ugyanebben a tiltott dohányreklám ügyben született teljesen azonos ítélet. A Multireklám Köztéri Médiaügynökség Rt. 300 ezer forintos bírságot köteles fizetni; az ítélet itt is jogerős.

Mindkét eljárás az Országos Dohányfüstmentes Egyesület (ODE)  kezdeményezésére indult.
Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.