„Nem lehet a szélsőjobbtól a nemzeti liberálisig egy táborba terelni mindenkit. Ebbe bukott bele annak idején az MDF, és most ebbe készül belebukni a Fidesz" – mondta a politikus, aki szerint nem lehet Kövér Lászlót és Pokorni Zoltánt huzamosabb ideig egymás mellett szerepeltetni anélkül, hogy egyikük hiteltelenné ne válna.
Herényi szerint a jobboldalon szükség van egy konzervatív pártra, egy tisztességes kereszténydemokrata pártra és egy, a vidéket képviselő pártra is, „mert ez a katyvasz, amit a Fidesz összehozott, nem fog sokáig létezni".
A politikus – aki azt megelőzően nyilatkozott a lapnak, hogy pártja döntött volna a második fordulóba jutott jelöltjeinek további szerepléséről – értelmetlennek nevezte, hogy a Fidesz támogatására buzdítsák azokat az MDF-szavazókat, akik éppen azért szavazta a demokrata fórumra, mert elutasítják Orbán Viktor politikáját.
„Kérdéses, milyen eséllyel támogatnának egy Fidesz-jelöltet, akinek bejutása Mikola István miniszterelnök-helyettesi esélyeit növelné” – tette hozzá.
Az MDF választási kampányát irányító Herényi Károly megismételte: a Fidesz az MDF-re próbálja hárítani annak felelősségét, hogy előreláthatólag megint baloldali kormány alakul. „Csakhogy ez képtelenség. Ha mi nem jutottunk volna be, még halovány reménye sem lenne meg a kormányváltásnak, amelyben az MDF is érdekelt. Realitása azonban most sincs. Számításaink szerint, ha visszalépnénk, és minden MDF-szavazó a Fidesz támogatná, a jobboldali kormánynak akkor sem lenne valós esélye" – jelentette ki.
„Ez a katyvasz, amit a Fidesz összehozott, nem fog sokáig létezni”
Magyarországon a jobbközép gyűjtőpártok halálra vannak ítélve, artikulált politikai és érdekképviseletre van szükség a jobboldalon – szögezte le Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője a Heti Válasz legutóbbi számában megjelent interjújában.
Így oldják meg Ukrajnában, hogy akkor is legyen áram, ha az oroszok kilőtték a transzformátort - Földes András riportja
A volt TEK-es Hajdu Jánost gyanúsítottként hallgatták ki az aranykonvojügyben
Orbán Viktor reakciója: a Tisza az ukránokat képviseli.
Foci-vb: Brazília – Japán (ÉLŐ)
Hűbérbirtokok és megfojtott történelmi lehetőségek: az elmúlt évek színházigazgatói kinevezései, 2. rész
Forsthoffer Ágnes elvette a szót Magyar Pétertől a parlamentben
Forsthoffer Ágnes: Mélységesen szégyellem magam mindannyiunk helyett, amikor ilyet látok
Megdőlt a hőmérsékleti rekord, vonatok maradtak ki, vízágyúztak a Hősök terén – a kánikula hírei
A foci-vb csoportköre számokban: váratlan helyről törtek a spanyolok babérjaira, a sztárcsatárokról is sokat elárulnak az adatok
Döntöttek az olvasók: ez a focivébé legmenőbb meze
Meglepő végeredmény született.