szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Június 22-24-e között tizenegyedik alkalommal szervezik meg a Leszbikus, Meleg, Biszexuális és Transznemű Fesztivált, amelynek keretében felvonulást, filmnapokat és hatalmas bulikat tartanak.

A Szivárvány Misszió Alapítvány (SZMA) szervezésében megvalósuló eseménysorozatot Ungár Klára, a homoszexualitását nyíltan felvállaló politikus nyitja meg, a szervezők 3-5000 ember részvételére számítanak, akik a Hősök tere-Oktogon-Deák tér-Astoria-Kálvin tér-Fővám tér-Buddha Beach (Közraktár utca) útvonalon vonulnak végig.

"Még a melegekbe is beépül az ellenérzés saját nemi identitásukkal kapcsolatban, hiszen amikor – mondjuk – kamaszkorukban rádöbbennek, hogy a hasonló neműekhez vonzódnak, már számtalan előítélettel élnek együtt – mondta Mocsonaki László, a Háttér Társaság a Melegekért ügyvivője, az esemény egyik főszervezője.

Kerekes János, a fesztivál egy másik szervezője, a Na végre! melegeknek szóló újság főszerkesztője arról beszélt, hogy sok meleg rejtőzködik, nem meri nyíltan vállalni identitását, ezt a gátlást igyekszik oldani, illetve az önmegerősítést hangsúlyozni a június 24-i szombati felvonulás, a Buddha Beachen felállított információs standok, illetve a háromnapos filmfesztivál.

" A fesztivál nem a magamutogatásról, hanem a jogegyenlőségről szól" – mondta Takács Judit, a Lambda Budapest Meleg Baráti Társaság képviselője. A szervezők a Budapest Pride-on örömmel látnak heteroszexuális résztvevőket is, akik kíváncsiak arra, hogyan élnek, buliznak a melegek.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Itthon

Itthon is törvény szabályozná a meleg párok élettársi viszonyát

Az esélyegyenlőségi minisztérium támogatja azt a jelenleg kidolgozás alatt lévő szabályt, amelynek értelmében lehetővé válna, hogy a meleg párok úgynevezett regisztrált élettársi kapcsolatra lépjenek - közölte az esélyegyenlőségi minisztérium politikai államtitkára szerdán a "Vessünk véget a gyűlöletnek"című budapesti szemináriumon.

MTI Világ

Betiltották a melegfelvonulást

Egy moszkvai bíróság helybenhagyta egy szombatra kitűzött melegmenet betiltását, és Jurij Luzskov polgármester leszögezte, hogy ilyen parádé nem is lesz, amíg ő áll az orosz főváros élén.

MTI Választás 2006

Semjén nekiesett a melegeknek és a devianciának

A Fidesszel szövetséges Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnöke szerint elég volt a devianciából, a meleg tisztességből és abból az értékrombolásból, amit az SZDSZ művelt: itt az ideje annak, hogy egyszer s mindenkorra eltűnjenek a magyar politikai életből. Az SZDSZ a liberális szavazók, és minden, a demokrácia iránt elkötelezett ember nevében kikéri magának Semjén szavait.