A Beé közép már Istvánért szorít. Négyesre várva © hvg.hu |
Kenu-egyes 500 méter: Az ifjú Mike Róbertnek idén sikerült bejutni az Eb döntőjébe, és ott a 9. helyet szerezte meg. Az Újpest kenusának most a hatba kellett kerülnie ahhoz, hogy a középdöntőben folytathassa. Sikerült: meggyőző versenyzéssel lett a harmadik futamában. Pedig itt indult több klasszis is, például Matin Doktor (ő nyerte végül a távot) és Andreas Dittmer, aki a hatodik helyen lapátolta az elődöntőbe magát. A germán biztosan tud ennél jobban lapátolni, és ezt már a délelőtti ezres előfutamban is bizonyította. Kérdés, hogy az ötszázas versenyszám eredményéért odadobja az ezres versenyt, vagy csak most pihengetett egy kicsit.Olvassa cikkeinket a vb-ről! A kapitány portréja. Itt!
A vb marketingjáról. Itt!
A doppingről és a jövőről. Itt!
A megnyitóról. Itt!
Az ezres előfutamokról. Itt!
Férfi kajak-egyes 500 m: Nagy formában van Benkő Zoltán, a magyar csapat kajakos üdvöskéje! Pompás versenyben verte meg a mezőnyt. A leginkább Stiepan Janic tapadt rá – Janics Natasa fivére –, de a finist a mi versenyzőnk bírta jobban. Ne felejtsük, ez Benkő jobbik száma, ötszázon nyert néhány hete Eb-t. De azt se, hogy a kanadai Adam van Koeverden elképesztő időt repesztett előfutamában.
Női kajak-egyes 500 m: Benedek Dalma a második helyen végzett, és biztosan jutott a holnapi második fordulóba. Egyeseket talán meglep, hogy magyar női versenyző, még ha csak az előfutamban is, de egy másik nemzet versenyzője mögé szorult. Ám ebben valójában semmi meglepő nincs. A futamgyőztest az az örökifjú Josefa Idem, aki német színekben kezdett, de a sportág állócsillaga, Birgitt Fischer miatt országot váltott, és azóta meghatározó egyénisége a női szakágnak. Az olasz kajakosnak hosszú pályafutásába még a szülés és az anyaszerep is belefér.
Kenu-kettes 500 m: Úgy tűnik, kisiklásnak tekinthetjük, Kozmann és Kolonics gyengébb Eb-szereplését. A duó szépen lapátolva előzte meg futama másik nyolc hajóját. Az pedig különösen jó jel, hogy a kanadai színekben versenyző Buday-testvérpárt, amelyik 450 méterig tapadt a mienkre, a hajrában simán otthagyták. Kolonicsék egy nap alatt két futamgyőzelmet könyvelhetnek el. Ne kiabáljunk el semmit, de lelkünkben örömtüzek gyulladtak. A közönséggel mindenesetre egyet kell értenünk: "Koló, isten vagy!" És Kozmann se akárki.
Férfi kajak-kettes 500 m: A rajtlista alapján mindenki sima magyar győzelmet várt. És az is lett. Kammerer és Kucsera most nem századokkal, mint ezren, hanem a végén kiengedve is hajóhosszal verte – az igazsághoz tartozik: a leggyengébb – futam mezőnyét. A magyarok másik K. und K. párosa príma formában, és akár a verhetetlennek számító Rauhe-Wieskötter duóra is veszélyesek lehetnek.
Női kajak-kettes 500 m: Persze, újból Janics és Kovács. Leborulunk nagyságuk előtt. Figyelem: a kínaiak már a második helyre voltak jók. A magyar győzem most középdöntőt ért. Bocs, lányok, de mit lehetne még rólatok írni?
Kenu-négyes 500 m: Annyira még a hvg.hu tudósítója is lehet szubjektív, és bevallhatja, hogy ezt a futamot várta a legnagyobb érdeklődéssel. Nem csak azért, mert egyébként is szívéhez közelebb állnak a kenu-, mint a kajakversenyek, hanem mert a kvartett összeállítása számos csemegét sejtetett. Itt van mindjárt a vezérevezős Csabai Edvin, aki kilencszeres világbajnok, de maratoni távon. Vagy Fürdök Gábor, akinek eddig nem igazán jött össze vb-ken. A hátsó meghajtásról már nem is szólva: a Pulai–Novák duó pompás olimpiai diadalát és frenetikus ünneplését sokan elfeledték. A tudósító nem. És az külön melengeti a szívét, hogy mindannyian harminc felettiek, Pulai Imre pedig jövőre már egyenesen negyven lesz. A verseny papírforma eredményt hozott, a mieink a harmadik helyen futottak be a favorit románok és az éremesélyes oroszok mögött. Sopánkodni már azért sem érdemes, mert a harmadik hely is vasárnapi döntőt ért.
Férfi kajak-négyes 500 m: A nem olimpiai távon fiatal, húszas évei elejét taposó kajakosokból álló kvartettet dobott mélyvízbe Angyal Zoltán szövetségi kapitány. A Sík Márton vezette egységnek papíron nem lehettek érmes álmai a racicei Eb előtt, és mégis sikerült felkapaszkodniuk a dobogó harmadik fokára. Csak a futamgyőzelem ért egyből döntős helyet, és meglett! Gratula.
Női kajak-négyes 500 m: Kovács Katalin és Janics Natasa ma a negyedik futamgyőzelmét aratta - most éppen Paksy Tímeával és Fazekas Krisztinával kiegészülve és óriási fölénnyel. Elképesztő.
A mai versenyek magyar mérlegét megvonva: soha rosszabb kezdést, mindegyik egységünk továbblépett. A nyolc már ma begyűjthető döntős helyezésből hetet megszereztünk. A regatta azonban holnap komolyabbra fordul, amikor véglelg eldől, kik kerülnek a szombati és vasárnapi ezres és ötszázas finálékba.
Zádori Zsolt / Maty-ér