Tegnap este a hvg.hu tudósítója ékes bizonyítékát kaphatta annak, hogy micsoda tévhit a sportot egyfajta brómos teaként felfogni, amely az életerős fiatalokban hivatott csökkenteni a nemi gerjedelmet. Magunk indonéz, görög és brit sportolók mellett foglaltuk helyett, s rögtön feltűnt, az atléták jóval nagyobb figyelmet szentelnek a magyar lányok és asszonyok idomainak, mint a tekintélyes neogót Fogadalmi templom éjszakai sziluettjének. Bár az is igaz, a sportemberek becsülettel végigülték a bő másfél órás műsort, olykor még tapsoltak is. És nem csak ők.

A Dóm téri lelátó megtelt kíváncsi szegediekkel és a vb résztvevőivel, akiket nem volt nehéz azonosítani. Ugyanis az egy négyzetméterre jutó araszos vállak száma valószínűleg Szeged központjában volt a legtöbb e sártekén. Onnan lehetett tudni a sötétben, hogy ki az edző és ki a versenyző, hogy trénerek tekintélyes hasat is hordoztak a delták alatt.

A ceremónia hivatalos részét kellően rövidre fogták. A szegedi szervezők nem követték el azt a típushibát – amit a magyar világeseményeknél már megszokhattunk –, hogy - beleadva apait-anyait - az olimpiai megnyitók vontatottságát próbálják provinciális módon reprodukálni, csakhogy azok pompázatos kiállítása és tekintélye nélkül.

Jó ötlet volt, mert gyorsította a műsort, hogy a 82 résztvevő ország zászlait belibbenő táncosok hordozták a színpadra. Némileg meghökkentünk azon, hogy mindezt a Hair zenéjére tették, de a musical később is fontos szerepet játszott, ő adta a műsor keretét. Nyilván a majd’ negyven éves színjátékkal akarták megadni a ceremónia fiatalos jellegét. Érdekes koincidencia, hogy az általunk látott tömegrendezvényeken utoljára az MSZP Andrássy úti áprilisi nagygyűlésén játszott a dalmű ennyire fontos szerepet. És hát Szegednek szocialista városvezetése van, és a kajak-kenu szövetség elnöke is szocialista politikus, Baráth Etele. A politikai vonatkozások feszegetését azonban le is zárhatjuk: a városi MSZP nyilván nem kampányrendezvénynek tekintette a megnyitót, mert akkor biztosan Botka László polgármester, nem pedig megilletődött és beszédképtelen helyettese szónokolt volna a nagyérdeműnek.

A rendezvény legfelemelőbb pillanata kétséget kizáróan az volt, amikor az ötven éve első magyar kajakosként olimpiát nyerő Fábián László a nyolcvanéves Bon Ottó társaságában behozta a nemzeti lobogót és nemzetközi szövetség zászlaját. Amit követett némi tanácstalanság, mert felhangzott a szövetség himnusza – gyaníthatóan Casio szintin előadva, recsegő felvételről –, mire a közönség kényszeredetten felállt székéből. Indonéz szomszédjaim azt hitték a magyar nemzet imádságát hallják – és nem voltak egyedül. Aztán persze jött az is.

Azután meg a kultúrprogram. Aminek ugyan jó harmadát (pl. a harekrisnás BMX-bemutatót vagy a Trabant-rodeót) ki lehetett volna hagyni, de tulajdonképpen csak egyetlen műsorszám minősíthető bűnténynek. Egy három felnőttből és sok-sok gyerekből álló hegedűs csapat Brahms egyik magyar táncának átiratát adta elő. Atyavilág! Csüggesztő, hogy oly korban élünk, amikor fotóriportereket bilincselnek meg, mert zsánerképeket készítenek fürdőző gyerekekről, miközben bimbózó értelmű gyermekeket „művészet” címén büntetlenül meg/el lehet rontani, sőt jutalmul taps és pénz is jár érte.

Aránytalanságot követnénk el, ha csak erről a förtelemről ejtenénk szót. Csakhogy nem tudhattam meg, hogy kik táncoltak, szteppeltek frenetikusan, kik énekeltek nemzetközi nívón. A műsorközlő Gundel-Takács Gábor ugyan elhadarta közreműködők nevét, de aki nem tudta, mit kell hallania, az nem érthette, márpedig nem lévén tévénéző, egyik aktort sem ismerem. Így voltak ezzel indonéz, görög és brit sorstársaim is.

A műsor tűzijátékkal zárult. A vb utolsó napja augusztus 20-án lesz. Megjósolom, akkor nagyobb és indokoltabb lesz a durranás.

Zádori Zsolt / Szeged