 Salkaházi Sára. Értelmetlen halál,
értékes ádozat © katolikus.hu |
Magyarországon először emelt az egyház a boldogok sorába egy egyszerű, középosztályból származó nőt, aki nem királylány vagy főnemes volt. Salkaházi Sára 1899. május 11-én született Kassán. A település a századelő Magyarországának egyik legpatinásabb nagyvárosa volt, centrumában a híres Schalkház Szállóval, évtizedeken keresztül a magyar művészet közismert fellegvárával. Funkciója akkor is megmaradt, amikor ifj. Schalkház Lipótnak – Sára édesapjának – korai halála után az édesanya igazgatósági tagként dolgozott tovább a részvénytársasággá alakított intézményben, és e jövedelméből tartotta el három gyermekét – olvasható a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia által készített összegzésben.
Sára a tanítói diploma megszerzéséig Kassán végezte iskoláit. Egy évig dolgozott tanítónőként, majd a trianoni békeszerződést követően, az országrész Csehszlovákiához csatolása után, a csehek által követelt hűségeskü megtagadása miatt elhagyta a pályát. Megtanulta a könyvkötészetet, dolgozott húga kalapüzletében, 1919-től kezdve írt különböző felvidéki magyar lapokba, és újságírói igazolványt szerzett. 1926-ban jelent meg első novelláskötete Fekete furulya címmel.
„Önállóság, cigaretta, kávéház, csavargás a nagyvilágban hajadonfőtt, zsebre dugott kézzel, friss vacsora egy kis kocsmában, cigányzene...” – írta naplójában korábbi életmódjáról.
Néhány hónapig 1922-23-ban eljegyzett menyasszony volt, ezután azonban visszaküldte a jegygyűrűt. Már jelentkezett a szívében egy belső, hívó hang, de a harc a hivatásért éppen tíz évig tartott életében.
Sára 1927-ben ismerkedett meg a Kassán letelepedő, az ősi szerzetesi eszményt modern formában követő Szociális Testvérek Társaságával, amelyet Slachta Margit alapított 1923-ban Magyarországon. 1928-ban elvégezte az általuk szervezett szociális és népjóléti tanfolyamot. Még ez évben „háztűznézőbe” ment a budapesti anyaházba, ahol kissé furcsállták ugyan túl modern, cigarettázó stílusát, de nem vágták el az útját. Sára ezután rövid időn belül leszokott a dohányzásról és az újságírói élet kínálta „szabadságról”.
A társaságba 1929-ben fogadták el jelentkezését, első fogadalmát 1930 pünkösdjén tette le Szegváron. 1932 őszén áthelyezték Komáromba, ahol a karitászmunkát irányította, emellett a gyermekkonyhára felügyelt, hitoktatást végzett, szerkesztette a Katholikus Nő című folyóiratot, kegytárgyüzletet vezetett, felügyelt a szegények menházában, családokat látogatott. 1934-ben visszahelyezték Kassára, ekkor támadt benne először komoly vágy a missziós tevékenység iránt.
A Brazíliában élő magyar bencések 1937-ben szociális testvéreket kértek missziós munkára. Ehhez a munkához Sárának először magyar állampolgárrá kellett válnia, ezért végleg elhagyta Kassát, és Budapestre költözött. Időközben azonban a második világháború kitörése miatt lehetetlenné vált a brazíliai utazás.
Sára testvér 1940 pünkösdjén tehette le örökfogadalmát. Új jelmondata: "Alleluja! Ecce ego, mitte me!" (Íme itt vagyok, engem küldj!). A következő évtől a Katholikus Dolgozó Nők és Leányok Szövetségének országos vezetője és a mozgalom lapjának szerkesztője volt. Három évig dolgozott itt, ez idő alatt öt új otthont alapított és elkezdte az első magyar Munkásnő Főiskola építését is. Nevét 1942-ben, amikor sokan visszavették eredeti német nevüket, Salkaházira magyarosíttatta.
Egyre jobban égett benne a vágy, hogy felajánlhassa életét „azon esetre, ha egyházüldözés, a társaság és a testvérek üldöztetése következne be.” Az engedélyt megkapta, és életét – teljes titoktartással – felajánlotta a központi és a kerületi elöljáró jelenlétében 1943 szeptember végén vagy október elején a budapesti anyaházban. A szociális testvérek kivették részüket az üldözöttek menekítéséből. Mintegy ezer ember köszönheti nekik az életét, közülük mintegy százan személy szerint Sára testvérnek. A társaság összes budapesti és vidéki háza tele volt hamis papírokkal felszerelt bújtatottakkal.
A nyilasok 1944. december 27-én körülzárták a Bokréta utcai munkásnőotthont, amely Sára testvér vezetése alatt állt. Zsidók után kutattak, s négy „gyanús személyt”, valamint Bernovits Vilma hitoktatónőt őrizetbe vették. Sára testvér éppen nem tartózkodott a házban, csak végszóra érkezett meg. Elkerülhette volna a letartóztatást, de nem tette meg. Mint az otthon felelős vezetőjét, őt is elhurcolták, s egy szemtanú szerint még aznap este mind a hatukat – mezítelenre vetkőztetve – a jeges Dunába lőtték Budapesten, a mai Szabadság híd lábánál. A kivégzés előtti percben Sára testvér gyilkosai felé fordulva letérdepelt, és égre emelt tekintettel nagy keresztet vetett magára.
