Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
A Siemens Zrt. nem zsarolta, nem csapta be, és semmilyen más módon nem hozta hátrányos helyzetbe a SATeLIT televíziót működtető társaságot, sem pedig annak tulajdonosát - áll abban a vállalat szerdai közleményében.
Az előzmények |
Farkas Imre, az egykori Satelit Tv tulajdonosa a csütörtökön megjelenő HVG-ben nyilatkozott. Azt állítja, több éve húzódó polgári peres eljárás idején megfenyegették, hogy az egész egzisztenciája rámehet, ha nem fogadja el egy Siemens által kínált egyezséget. |
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.