Hamis anyagokra hivatkozott a fideszes képviselő?

Feltehetően hamisítvány az a dokumentum, amelyet a Fidesz a Gönczöl-bizottság részjelentésének állít be - írja a Népszava, amely szerint nem készült ilyen irat az őszi budapesti zavargásokat vizsgáló testület munkájáról.

  • hvg.hu hvg.hu
Hamis anyagokra hivatkozott a fideszes képviselő?

Az ellenzéki párt szerint a privát címről hozzájuk került dokumentum olyan általuk helytelennek tartott megállapításra jut, hogy a rendőrséget meg kell erősíteni - írja a lap. Úgy tudják, a testület egyelőre jelentésének csak azzal a felével készült el, amely a magyar társadalom különböző rétegeinek sérelmeivel, problémáival foglalkozik, méghozzá három generációra visszamenőleg, tehát, amely az események társadalmi hátterét vizsgálja.

E szerint a  zavargásokkal ebben pillanatban semmiféle jelentés nem foglalkozik és erről szóló jelentés legkorábban január végére készülhet el.

Ezután a lap ismerteti az előzményeket: Balog Zoltán, az Országgyűlés Emberi Jogi Bizottságának fideszes elnöke szombaton idézett az állítólagos részjelentésből, melyet úgymond egy "privát címről" kapott. Azt mondta, több rossz tendencia indult el a kormányzati körökben; a részjelentés sok korrekt és jó megállapítást tartalmaz, de az a végkövetkeztetése szerinte helytelen, hogy a rendőrséget technikailag, szervezetileg is erősíteni kell.

Farokcsóválásból jeles – az új Superman-film kritikája

Farokcsóválásból jeles – az új Superman-film kritikája

1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt Richard Donner filmjében? Bryan Singer és Zack Snyder bicskája beletört, most James Gunn a kutyakártyát is kijátssza, hátha neki sikerül a lehetetlen. Mozikban a 2025-ös Superman.