Az első benyomás a legfontosabb, mondogatják, és hát éppen ez lett a Sulinet Expressz program (SE) pechje. A három és fél évig tartó, számítástechnikai eszközök vásárlását személyi jövedelemadó-visszatérítéssel támogató program december végén lezárult, ám a mai napig azon hibái miatt cikizik, amelyeket annak idején még időben ki is javítottak. 

Az oktatási tárca által gründolt programnak persze voltak visszatetsző elemei, közvetlenül a 2003-as rajt után éppen a HVG hívta fel a figyelmet ezekre (lásd HVG 2003/36, Háló melléklet). Aggályainkat, miszerint az elsősorban a szabadidő vidám eltöltésére használt eszközök (játékgépek, fényképezőgépek, joystickek) is a támogatott termékek listáján vannak, Magyar Bálint oktatási miniszter azzal próbálta eloszlatni, hogy a kifogásolt termékek is a digitális kultúra terjesztését segítik elő. Ezeket a kütyüket a mai napig emlegetik, annak ellenére, hogy az egyéves kort sem érték meg a támogatott terméklistán.

Költségvetési milliárdok

A 2003-as 14,7 milliárd után 2004-ben 13,5, 2005-ben 9 milliárd forint szja-kedvezményt számolt ki a PM, a 2006-ra vonatkozó bevallások még nem készültek el. A kedvezményt - az APEH adatai szerint - évente 160-180 ezer ember kért adóvisszatérítést, tekintve azonban, hogy az adóbevallásokban nem szerepelt külön "sulinetes bevallás-sor", a fenti szám tartalmazza a felnőttképzésért, vagy egyéb kedvezmények miatt adót visszaigénylőket is. Az SE keretében egyébként három és fél év alatt 89 milliárd forint értékben keltek el számítástechnikai cikkek, s összértékben a konfigurációk teszik ki a legtöbbet: 43 milliárdért vettek összesen 278 ezer darabot. A program első szakaszában egyébként egyes beszállítók tartósbérleti konstrukciót is kínáltak a gépekhez, amivel egyazon konfiguráció árát három részre bontva, három egymás utáni évben lehetett adókezdezményként visszaigényelni. A lehetőséget egyedüliként kínáló K&H Bank kérdésünkre közölte, körülbelül 12 ezerre tehető azon ügyfelek száma, akik így fizették ki számítógépüket.

A leginkább jogosnak tűnő aggály (mint azt a HVG már jó három éve pedzegette, lásd a lap 2003/50. számát), hogy a támogatási program forrása a költségvetés feneketlen kasszája, ugyanúgy, mint a kedvezményes lakáshiteleké. És valóban: a Pénzügyminisztérium (PM) 2003-ra például 1,5 milliárd forint sulinetes szja-visszatérítés miatt bevételkiesésre számított, aztán éppen a tízszerese lett ennek: 14,7 milliárd. A pénzügyi tárca lapukkal kerek perec közölte, a program nem érte el célját, vagyis az otthoni számítógépek számának emelkedését. A kedvezmények jelentős része pedig nem konfigurációkra, hanem más eszközökre ment el.

Ez utóbbi állítás akár igaz is lehet, csak éppen azt nem könnyű megítélni, hogy baj-e vagy sem. A KSH adatai szerint ugyan 2003-ban 31 százalékos volt a hazai háztartások számítógép-ellátottsága, arról azonban fogalmunk sem lehet, hogy ez a szám milyen állapotú gépparkot fedett. Legfeljebb tippelhetünk: jelentős részük sejthetően leselejtezett irodai gépként kerülhetett a háztartásokba, amelyek azután valóban rászorultak a felújításra, ehhez pedig elég volt alkatrészeket vásárolni. A sokat hangoztatott frázis tehát ("azok vásároltak kedvezményes kiegészítőket, akiknek amúgy is volt gépük") legalábbis finomításra szorul: sok ócskavasat egyszerűen csak korszerűbbé, internetezésre alkalmassá tettek. A szabályokon egyébként rövid úton szigorítottak, így például a digitális fényképezőgépek már két és fél éve nincsenek a támogatott listán. Tavaly pedig már csak komplett konfigurációkat lehetett vásárolni, az ésszerű változtatással mégiscsak sikerült elérni azt, ami addig nem látszott világosan: elkezdtek számítógépet vásárolni az emberek.

Sokaknál az verte ki a biztosítékot, hogy a program keretében laptopot is kínáltak. Hogy a hordozható számítógépek - még ha valóban némileg drágábbak is asztali társaiknál - nálunk még mindig státuszszimbólumnak vagy luxuscikknek számítanak, az téveszme. A laptopok között is vannak belépő szintű, olcsó gépek, meg persze utazni vágyó üzletembereknek készült drágább modellek. Elfogadható érv lett volna az, hogy például háromszázezer forintnál drágább gépekre ne járjon támogatás (hiszen aki ilyen drága modellt választ, az egyszerűen nem szorul állami gyámolításra), de azt állítani, hogy laptop eleve nagyzolás volna, ferdítés. 

Az SE-t - mint azt a PM kérdésünkre küldött válaszából is megtudhattuk - azzal is támadták, hogy nem a megfelelő réteghez juttatta el a komputereket, illetve az utánuk járó kedvezményeket. Ez kezdetben így is volt, más kérdés, hogy ezen a területen is egy éven belül történt ésszerűsítés. A 2004. júliusában bevezetett jövedelmi cenzus szerint már csak az évi bruttó 3,4 millió forintos bérnél  alacsonyabb jövedelműek használhatták ki a teljes, 60 ezer forintos kedvezményt, miközben a jogosultak körét bővítették: már nem csak az iskola világához kötődők (tanárok és diákok, meg a szüleik) vehették igénybe a kedvezményeket. 

Azoknak, akik még szűkebbre húzták volna a rászorultak körét, Kiszler Ferenc lapunknak csak annyit mond: a tipikus sulinetes vásárló a 150-200 ezer forintos bruttó bért kereső alkalmazott, akinek a gyereke internet és számítógép nélkül nem tud versenyképes lenni. "Minden politikusi szólam eleme, hogy erősíteni kell a középosztályt. Hát ez a program azt erősítette" – magyarázza a Sulinet Expressz Programiroda vezetője. Ő maga sem tudja, hogyan lehetne megoldani, hogy csak a legszegényebbek kapjanak PC-t.

Az SE bukásán ömlengő újságcikkek imádattal idézik a háztartások számítógép-ellátottságának 2005-ös adatát, a valóban szánalmas 42 százalékot. Az Eurostat 2006-ra vonatkozó adatsora szerint az arány már 50 százalék. Egyébként ez sem ad túlzott büszkeségre okot, hiszen elmarad a 62 százalékos uniós átlagtól (a statisztika román és bolgár adatokat nem tartalmaz). Viszont nagyságrendileg a magyarhoz hasonló mértékű ugrást csak Csehország (30-ról 39-re), Észtország (43-ról 52-re), Lettország (32-ről 41-re) és Litvánia (32-ről 40-re) hajtott végre 2005-ről 2006-ra, s amint látjuk, K-Európában egyáltalán nem vagyunk lemaradva. Ehhez még vegyük hozzá azt, hogy 2006 folyamán csak az SE-n belül 165 ezer teljes gépet adtak el. 

A legnyomósabb érv persze az volt az SE ellen, hogy a kormány közpénzt feccölt az emberek technológiai beruházásaiba. Az azonban ritkán hangzik el, hogy a vásárlásoknak mekkora piacélénkítő hatásuk, s ezáltal mekkora áfavonzatuk volt. A kritikusok szerint a számítógép-vásárlások száma SE nélkül is szépen nőni kezdett volna. Kiszler szerint ugyanakkor nem, bár mejegyzi, az ezt felfedő felmérésre nem jutott pénz. Becsülni tudnak, nagyjából hatszázezerre teszik a sulinetes eszközöket vásárló háztartások számát. Ezek számát több marketinggel lehetett volna növelni, vagy olyan árukapcsolással, amellyel például egy évre olcsó/ingyenes internet jár a konfigurációk mellé, utóbbiba azonban a telekomcégek nem akartak beszállni. A budapestihez képest arányaiban is alacsonyabb vidéki vásárlásokat pedig sűrűbb viszonteladó-hálózattal lehetett volna növelni.

Valószínű, hogy az SE hatására a számítástechnikai eszközök vásárlásán - ezek relatív magas hazai ára miatt - nem gondolkodó vásárlók a kilátásban lévő kedvezmény hatására mégiscsak beruháztak számítástechnikai eszközökbe, s ez még akkor is így lehet, ha Kiszler elismeri, kezdetben találkoztak a kettős árazás azon módjával, amelynél a sulinetes konfigurációnak magasabb ára volt, mint a programon kívüli termékeké. "Ez a 2004-es komolyabb ellenőrzések után megszűnt" - mondja.  Az viszont pozitív fejlemény volt, tesszük hozzá, hogy a SE a minőséget ígérő világmárkák (brandek) irányába fordította a buherához szokott magyar felhasználókat.