Lemondott a Vác FC szakvezetője

Gergely Károly, a Vác labdarúgócsapatának vezetőedzője pénteken délután bejelentette: azonnali hatállyal lemond, és a szombati, Budapest Honvéd elleni idegenbeli bajnokin sem ül le a kispadra.

  • MTI MTI
Lemondott a Vác FC szakvezetője
URLguru

További hasznos weblapokat szeretne a témában? Esetleg Ön osztana meg másokkal érdekes linkeket? Kattintson az URLguru.hu oldalra!

"Őszintén szólva zavar mindaz, ami a csapat körül az utóbbi két hétben kialakult" - nyilatkozta Gergely. "Nem értek egyet a befektető által hozott olasz tréner edzésmódszereivel, a szakmai munka már nem az én elképzeléseim szerint zajlik. Így, hogy már szinte teljesen Nicola Fitta irányít, nem látom értelmét a folytatásnak."
 
Ofella Zoltán ügyvezető igazgató annyit mondott a történtekről, hogy még nem tájékozódott kellően az ügyben, de ha a vezetőedző valóban nem kíván a továbbiakban Vácott dolgozni, akkor szombat délután Kispesten, a Budapest Honvéd elleni bajnokin minden bizonnyal Nagy Tibor és Nicola Fitta irányítja majd az  együttest. A váciak jelenleg a 16., utolsó helyen állnak a bajnokságban.
Orbán MI-hatalmi álmokat szövöget, pedig jobban járna, ha merne kicsi lenni

Orbán MI-hatalmi álmokat szövöget, pedig jobban járna, ha merne kicsi lenni

A magyar mesterségesintelligencia-szuverenitás irreális, a kis országok szűk szakterületi MI-fejlesztésekben lehetnek sikeresek. A kormány most már mintha tényleg komolyan venné az MI-t, de a politikai klíma (bevándorlásellenesség, keresztény fundamentalizmus, elszigetelődés az EU-tól) aligha kedvez egy alapjaiban nemzetközi iparág fejlesztésének. Ahogy a kormánystruktúra instabilitása sem.