A Nap-kelte három műsorvezetőjének: Aczél Endrének, Bakács Tibornak és Orosz Józsefnek péntekig kellett nyilatkoznia arról, hogy esetükben fennáll-e összeférhetetlenség, vagyis van-e a köztévés szereplésükkel az MTV szabályzata szerint összeegyeztethetetlen tevékenységük. (Bakács Tibor már korábban jelezte: távozik a Tilos Rádiótól.)
"A sajtóban kibontakozott vita ellenére az együttműködési szándék mindkét fél részéről erős. Ezt bizonyítja az is, hogy a Nap-Kelte producere szerint foglalkoznak a kérdéssel, és mivel összeférhetetlenségi nyilatkozatukat még nem tették meg, jövő héten sem Orosz József, sem Aczél Endre nem vezeti majd a Nap-Kelte műsorát" - írja közleményében a sajtószóvivő.
A kommünikében emlékeztet arra, hogy amennyiben felmerül az összeférhetetlenség gyanúja, az MTV etikai bizottsága vizsgálja az esetet, és minden kollégánál az összes körülményt mérlegelve, a vizsgálat eredményét javaslattal kiegészítve adja át a vezetőnek. Mint a sajtószóvivő írja, ha a nyilatkozattétel után felmerül az összeférhetetlenség, az egyedi vizsgálatok folyamatosan zajlanak.
Prónay-Zakar Gina közleményében kitér arra is, hogy az összeférhetetlenséget korábban csak a konkurens televíziós társaságokra vonatkoztatták, de most kiterjesztették minden más műsorszolgáltatóra. "Ez az oka annak, hogy a korábban egyes esetekre korlátozódó észrevételek megvizsgálása után augusztusban átfogó, mindenkire kiterjedő vizsgálat indult" - zárul az MTV közleménye.
Gyárfás Tamás, a Nap-kelte producere az MTI-nek elmondta: érthetetlennek tartja, hogy a műsort hat éve vezető Aczél Endre és a három éve a produkciónál dolgozó Orosz József esetében miért most vetődik fel az összeférhetetlenség.
A producer emlékeztetett arra, hogy Aczél Endre tevékenysége ismert volt korábban is, ráadásul az MTV-ben esténként is vezetett műsort, és akkor nem merült fel az összeférhetetlenség.
Orosz József pedig három éve került a Nap-keltéhez, akkor már a Klubrádiónál is dolgozott - mondta Gyárfás Tamás, arra utalva, hogy a riporternek akkor engedélyezték a műsorvezetést a köztelevízióban.
Gyárfás Tamás elmondta még, hogy bízik abban: érvényben marad az MTV elnökének az a korábbi, a kuratórium által jóváhagyott döntése, amely lehetővé tenné az érintett riporterek számára a műsorvezetést.
Kérdésre válaszolva kitért arra, hogy hétfőn Orosz József helyett Pallagi Ferenc vezeti a Nap-keltét, szerdára Aczél Endre helyére a "meglévő állományból" keresnek helyettest.
Aczél és Orosz kimarad a Nap-keltéből jövő héten
A jövő héten sem Orosz József, sem Aczél Endre nem vezeti majd a Nap-kelte műsorát, mivel nem tették meg összeférhetetlenségi nyilatkozatukat - közölte Prónay-Zakar Gina, a Magyar Televízió (MTV) sajtószóvivője.

Azahriah ismét odaszúrt a kormánynak
Zivatar miatt riasztást és figyelmeztetést is kiadtak
„Fuck Orbán” – skandálta a tömeg a Kneecap lengyelországi koncertjén
Washington Post: Az USA teremtette a békés és jólétben élő világot, de most éppen az ellenkező irányban halad
Trump közelebb vezényel két atomtengeralattjárót Oroszországhoz
Átveréssel, éheztetéssel és fogvatartással is toborozzák az orosz katonákat, a dezertőrökkel pedig kegyetlenül elbánnak
Országos csúccsal jutott döntőbe 50 méter háton Kós Hubert
A MÁV szerint már újraindultak a vonatok Győrnél, de olvasónk máshogy éli meg a helyzetet
Kocsis Máté bejelentette, hogy megalakul a Zebra Digitális Polgári Kör
Humorbonbont reggelizett a Fidesz frakcióvezetője.