szerző:
MTI

A Magyar Gárda december 9-i felvonulása kifejezetten cigányellenes tüntetés volt - írta a köztársasági elnök a Kállai Ernő kisebbségi ombudsmannak címzett válaszlevelében.

© MTI/Kovács Attila

Amellett, hogy ideológiájuk elvetendő, ezek az akciók gyakorlatilag is mérhetetlenül károsak, olyan légkört teremtenek, amely csakis nehezíti a cigányság társadalmi beilleszkedésének előrehaladását - fogalmazott Sólyom László.

Kállai Ernő  vasárnap azt mondta, levélben valamennyi közjogi méltóságot megkereste azzal, hogy fejtse ki álláspontját a Magyar Gárdával kapcsolatban.

Az államfő válaszlevelében - amelyet teljes terjedelmében innen tölthetnek le - kiemelte: "ombudsmantársaival együtt hozott állásfoglalásuk olyan időben született, amikor a magyarországi radikális jobb látványos és botrányos megmozdulásokkal jelent meg a közéletben". Hozzátette: a radikális jobboldal az antiszemitizmus mellett Magyarországon sajátos vonásként cigányellenes is.

Sólyom László hangsúlyozta, hogy 2007 nyarán a szélsőjobb rátalált arra a megjelenési formára, amely tartósan óriási médiaérdeklődést biztosíthat neki: egyenruhás szervezetet alapított, és az avatási ceremóniákat legutóbb már fenyegető felvonulás követte. Az államfő leszögezte: szeptember 10-i országgyűlési beszédében egyértelművé tette, hogy a radikális jobboldal eszméi és tettei elfogadhatatlanok és veszélyesek, mivel ideológiává és programmá teszik az emberek közötti megkülönböztetést és szemben állnak az emberi méltóság alapeszméjével. "Egyetlen jóakaratú ember sem tűrheti az emberi méltóság megsértését és egyenlő méltóságunk megkérdőjelezését. Ki kell fejeznünk tehát szolidaritásunkat" - olvasható az államfő levelében.

A köztársasági elnök felhívta a figyelmet arra, hogy a december 9-i tatárszentgyörgyi felvonuláson a Jobbik egyik szónoka negatív tulajdonságokat etnikai, faji vagy biológiai meghatározottsággal kötött össze. "Az ilyen gondolatokat, amelyek a náci ideológiának is részei voltak, a leghatározottabban visszautasítom" - írta.

Sólyom László szerint nyugalomra, nyitottságra és együttműködési készségre, valamint a kötelességek vállalására van szükség, mind a többségi társadalom, mind a cigányság részéről. Úgy vélte, Magyarország jövőjének egyik fontos tényezője lesz, sikerül-e ez és milyen megoldást találnak. Ehhez szakmai megközelítésre, erre épülő hosszú távú, objektív szakpolitikára van szükség. Azt is hangsúlyozni kell, hogy mindez nem választható el a magyar társadalom általános szociális problémáinak kezelésétől - olvasható Sólyom László válaszlevelében. Az államfő levelében kitért arra is, hogy a közelmúltban folytatott megbeszélést a kisebbségi ombudsmannal, és a találkozón egyetértettek abban: a cigányságnak mindenekelőtt iskoláztatásra van szüksége.

"Fontosak és adott esetben szükségesek a tiltakozások a megengedhetetlen eszmékkel szemben. Támogatom biztos urat erőfeszítéseiben, hiszen demokratikus államunk alapja a jogok érvényesítése és védelme, mindenki szabadságának biztosítása. De éppen így számíthat rám a cigányság társadalmi helyzetének megoldását célzó lépésekben is" - írta Sólyom László Kállai Ernőnek.

A Magyar Gárda 260, és a nyírségi szerveződésű Nemzeti Őrsereg 50 tagja vasárnap délután felvonulást tartott a Pest megyei Tatárszentgyörgyön. A szervezet vezetői több sajtónyilatkozatban jelezték, hogy a demonstrációval a "cigánybűnözésre" akarják felhívni a figyelmet.

A vidék közbiztonságáért címmel meghirdetett demonstráción elmondott beszédében Bíber József, a Jobbik alelnöke úgy fogalmazott, hogy a Jobbik rendpárti, rendet akar Magyarországon, és megvédi az állampolgárokat minden bűnözőtől. Kijelentette: szervezetük a halálbüntetés visszaállítását szorgalmazza, és új cigányprogramot hirdetnek. A Jobbik szerint el kell törölni a romákkal szemben alkalmazott pozitív diszkriminációt, a segélyeket csak közmunkavégzéshez kötve lehetne folyósítani, és a párt fellép minden olyan kormányzati intézkedés ellen, ami a cigányság erőszakos integrációjára vonatkozik, mert véleményük szerint a cigányság problémáját csak szegregációval lehet megoldani.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
hvg.hu Itthon

Elítélik a cigányozós Jobbikot és Gárdát

A hivatalban lévő három ombudsman közleményben szólította fel a közjogi méltóságokat és a politikusokat, hogy utasítsák el nyilvánosan a Jobbik és a Magyar Gárda cigányozását.

MTI Itthon

Szegregációt sürget a Magyar Gárda

A Magyar Gárda 260, és a nyírségi szerveződésű Nemzeti Őrsereg 50 tagja tartott felvonulást vasárnap délután a Pest megyei Tatárszentgyörgyön.

HVG HVG Hetilap

Medián: mérhető a Jobbik támogatottsága

A Magyar Gárda megalakulása és az azt követő viták is hozzájárulhattak, hogy az MSZP támogatottsága elmozdult a mélypontról, a Jobbiké pedig érzékelhetővé vált - derül ki a Medián szeptember elején végzett kutatásából, amelyet teljes részletességében csütörtökön adunk közre a hvg.hu-n.

Fontos dologra figyelmezteti az amerikai légierő az ufóhívőket

Fontos dologra figyelmezteti az amerikai légierő az ufóhívőket

Elfogó vadász: rendőrautó lett a legsportosabb BMW M5-ösből

Elfogó vadász: rendőrautó lett a legsportosabb BMW M5-ösből

Nehéz hetek várnak Trócsányi Lászlóra Brüsszelben

Nehéz hetek várnak Trócsányi Lászlóra Brüsszelben

Új pénzküldő szolgáltatás indult, Magyarországon is működik

Új pénzküldő szolgáltatás indult, Magyarországon is működik

Kiderült, hol élnek a legszegényebb magyar nyugdíjasok

Kiderült, hol élnek a legszegényebb magyar nyugdíjasok

Ez itt a világ legmeredekebb utcája

Ez itt a világ legmeredekebb utcája