Éles lőszerrel lőttek rá Hiller István oktatási és kulturális miniszter házára; sérülés nem történt - közölte Illés Hilda, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese szerdán. Az ügyeletes elmondta, hogy még a hétvégén szerzett tudomást a rendőrség a történtekről: két találat érte a miniszter otthonát, ahol éppen senki sem tartózkodott, ezért nem is sérült meg senki - tette hozzá. A rendőrség éles lőfegyverrel, vagy lőszerrel való visszaélés bűncselekmény miatt indított eljárást.
Illés Hilda nem tudott bővebb információkkal szolgálni a történtekről. Arra a kérdésre sem válaszolt, hogy miért több nappal a történtek után hozták nyilvánosságra a bűncselekményt. Az ügyeletes csütörtökre ígért bővebb tájékoztatást. Az MTI információja szerint a lövedékek az utca felől érték a házat, amelynek ablakain keresztül hatoltak be az épületbe.
Hétvégén támadták meg Kóka villáját is
Szombatról vasárnapra virradóra ismeretlenek feltehetően három Molotov-koktélt dobtak Kóka János Normafánál épülő házára. A Molotov-koktélok károkat okoztak az épületben, de ezek pontos mértéke egyelőre nem ismert. Kormos Endre, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese a távirati iroda érdeklődésére elmondta: éjfél körül ismeretlen tettes egy XII. kerületi építkezésre Molotov-koktélokat dobott. A sajtóügyeletes nem nevezte meg az épülő ingatlan tulajdonosát. A benzines palackok okozta tüzet a biztonsági őr eloltotta. Személyi sérülés nem történt, az anyagi kár nem jelentős - tette hozzá. Mint mondta, a XII. kerületi rendőrkapitányság rongálás miatt indított eljárást.
Rálőttek Hiller István lakására
A hétvégén ismeretlen tettesek éles lőfegyverrel belőttek Hiller István, az MSZP alelnökének lakására.
Az Alapjogokért Központ reagált a házkutatásra: büszkék rá, hogy Magyarország érdekeit szolgálták
Elismerte a Tiborcz Istvánnal üzletelő bankár, hogy két éve Putyinnál lobbizott
Magyar Péter kezdeményezi a mentelmi jog teljes eltörlését a közvádas bűncselekmények esetében
Török Gábor szerint rettenetesen népszerű lehet Magyar Péter javaslata, de érdemben nem változik tőle semmi
Kína, Oroszország és az 1100 milliárd dollár – miért lehet elégedett Donald Trump a grönlandi megállapodással?
Molnár Áron indulatos válaszban vágott vissza Hankó Balázsnak
„Hazudsz” – ezzel a megállapítással szedte szét a volt miniszter állításait.
Vaszily egyedül irányítja az Indamedia Csoportot, Ziegler kiszáll
Beadták a törvényjavaslatot december 24-e munkaszüneti nappá nyilvánításáról
Hamarosan tárgyalhatja a parlament.