A politikus szerint a kormány e lépése törvénytelen, mert a nemzetbiztonsági törvény nem ad felhatalmazást arra, amit ez a jogszabály tartalmaz, továbbá azért, mert a kormány erről a döntésről nem tájékoztatta az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságát. Demeter Ervin úgy vélte, a kormány ezzel az intézkedésével megteremti a lehetőségét a bírói engedély nélküli lehallgatásoknak.
Kérdésre válaszolva Demeter Ervin közölte: e jogszabály értelmében a Nemzetbiztonsági Hivatal úgynevezett "objektumvédelmi munkát indít", ami - egyebek mellett - azt jelenti, hogy az önkormányzatoknál kapcsolatokat építenek, "információs csatornákat hoznak létre részben hivatalos, részben pedig titkos kapcsolatok útján", szükség esetén igazságügy-miniszteri engedéllyel végezhetnek telefon lehallgatást, helyiség átkutatást.
Demeter Ervin közölte, hétfőn Kósa Lajossal közösen magyarázatot kérnek az Országgyűlésben a kormányhatározat miatt a titkosszolgálatokat felügyelő minisztertől.
Azt is elismerte Demeter Ervin: nincs arról tudomása, hogy ezeket az eszközöket használták vagy sem. Hozzátette: a kormányhatározat az aláírás napján lép hatályba, és a miniszterelnök még nem írta alá. Demeter Ervin elismerte, hogy az Orbán-kormány hibát követett el azzal, hogy nem vette észre ezt a Horn-kormány idején született határozatot és nem helyzete hatályon kívül. Leszögezte: ezt a kormányhatározatot az Orbán-kormány nem alkalmazta.
Az ország érdeke, hogy ez a kormányhatározat továbbra is hatályban maradjon, ezért azt nem vonja vissza a kormány reagált az elhangzottakra Szilvásy György, polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter, aki szerint senki nem gondolhatja komolyan, hogy ez a kormányhatározat felülírhatja a konszenzussal elfogadott nemzetbiztonsági törvényt és lehetőséget ad olyasmire, amire az a jogszabály nem - jelentette ki.
Határozottan visszautasítom azt a feltételezést, hogy a kormány bármilyen célból le akarná hallgatni az önkormányzatokat, illetve rajtuk keresztül a politikai elit bármely tagját - közölte Szilvásy még pénteken. Ezzel Kósa Lajos fideszes képviselő, debreceni polgármester szavaira utalt, akinek parlamenti interpellációja szerint a határozat-módosítás lehetővé teszi lényegében a teljes magyar politikai elit titkosszolgálati eszközökkel történő jogellenes megfigyelését, a róluk gyűjtött információk politikai célzatú felhasználását. Szilvásy hozzátette, a határozat 1998 óta él, de nem tételezik fel politikai ellenfeleikről, hogy kormányzásuk idején, 1998 és 2002 között ilyen célra kívánták felhasználni a nemzetbiztonsági szolgálatokat intézmények, szervezetek, hivatalok nemzetbiztonsági védelme során.
A miniszter pénteken kifejtette: az 1998-ben született kormányhatározat azoknak az intézményeknek, szervezeteknek és cégeknek a körét tartalmazza, amelyek nemzetbiztonsági védelem alatt állnak. Emlékeztetett arra, a Nemzetbiztonsági Hivatal törvényi felhatalmazás alapján látja el a központi állami és kormányzati működés szempontjából fontos intézmények és létesítményeik biztonsági védelmét. Ennek a célja az, hogy megvédje őket a szervezett bűnözéstől, a terrorcselekményektől vagy törvénytelen befolyásolástól.
Szilvásy György kitért arra, hogy a határozat mostani módosításával olyan önkormányzatok és önkormányzati intézmények is bekerültek ebbe a körbe, amelyek az uniós források kiírása, vagy felhasználása miatt támadásoknak, visszaéléseknek lehetnek kitéve. Hangsúlyozta: a nemzetbiztonsági védettségi kört évente felülvizsgálják, a törvényben előírt kockázatelemzés alapján, a kihívások és a nemzetbiztonság kapacitása függvényében.
A miniszter tájékoztatása szerint a nemzetbiztonsági védelem az NBH és az érintett szervezetek, hivatalok együttműködésén alapul. Többletfeladatokat jelöl ki a Nemzetbiztonsági Hivatal számára, de többletjogokat nem ad, vagyis nem írja felül például a megfigyelés, vagy a lehallgatás törvényben rögzített szabályait - mondta.
A Fidesz visszavonatná az önkormányzatokat érintő határozatot
A Fidesz szerint törvénytelen az a kormányhatározat-módosítás, amellyel a kabinet ellenőrzése alá vonta az önkormányzatok széles körét, ezért kezdeményezni fogják e jogszabály visszavonását - mondta Demeter Ervin, a párt országgyűlési képviselője. Arról a képviselőnek nincs tudomása, hogy a határozat által biztosított titkos eszközökkel lehallgattak volna valakit.

Taktikát váltott Moszkva, tömeges drón- és rakétatámadásokkal akarja megtörni az ukránokat
Lezárult az újdörögdi gránátbaleset vizsgálata, de egyelőre csak egy dolog biztos
Mit lehet tudni az agyevőamőba-fertőzésről, ami egy tízéves kisfiú halálát okozta Párkányban?
Orbán elszólása is segíthetett kiskaput találni a Pride-rendezéshez, de Karácsonyék nagy jogcsatákra készülhetnek
Donald Trump feltétel nélküli megadásra szólította fel Iránt
Arról is írt, hogy tudják, hol van az ajatollah, de nem ölik meg. Legalábbis egyelőre.
Életmentő műtétet hajtottak végre Ujhelyi Istvánon
Szívbillentyű-megnagyobbodása volt Ujhelyi Istvánnak.