Dobi Tamás elmondta: az eset még szombatra virradóra történt, amikor is az öt gyanúsított megtámadta a 67 éves férfit, majd elvették tőle az összes értékét, a pénzét és az óráját. Miközben a mentőszolgálat munkatársai ellátták a nyolc napon belüli sérüléseket szenvedett embert, a rendőrség a pontos személyi leírásnak és a gyors intézkedésnek köszönhetően elfogta az öt elkövetőt.
Öten egy ellen
Elfogták a rendőrök azt az öt férfit, akik – a gyanú szerint – Miskolcon, az Újgyőri főtéren bántalmaztak és kiraboltak egy 67 éves férfit – közölte a Borsod megyei rendőr-főkapitányság kommunikációs irodájának munkatársa.
Ellenállási nyilatkozatot tett közzé a Fidesz, az új „önkényuralmi rendszer” áldozatainak megsegítését is ígéri
Szerződést bontott az MTVA a Hazajáró készítőivel
Az ő egyesületük szervezi a kitörés-túrákat.
„Aki nélkül valószínűleg nincs rendszerváltás” – Magyar a Vidéki prókátorral találkozott
Puzsérék is megnevezték az elnökjelöltjüket
A Szemlélek Fabiny Tamást ajánlja államfőnek
Kátai-Németh Vilmos bemutatta gyermekvédelmi helyettes államtitkárát
Benyújtotta az ügynökakták feltárásáról szóló törvényjavaslatot a kormány
Országos vizsgálat indult a kórházban hagyott kisgyerekek ügyében
Elhunyt a „trollkodó” filozófus, aki 14 évesen verset írt Nagy Imréék kivégzéséről
Ludassy Mária 82 éves volt.