szerző:
MTI

Szájer József szerint a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) közelmúltban meghozott döntése igazolta, hogy a Fidesznek igaza volt, amikor vállalta a kockázatot és lebontotta a kordont a Kossuth téren. Bárándy Gergely (MSZP) szerint erkölcsficamosak azok a fideszes képviselők, akik a bírósági végzésből azt a következtetést vonják le, hogy helyesen cselekedtek.

A bíróság közelmúltban meghozott döntése igazolta, hogy a Fidesznek igaza volt, amikor vállalta a kockázatot és lebontotta a kordont a Kossuth téren, majd ezt követően az érintett képviselők lemondtak mentelmi jogukról - közölte sajtótájékoztatón Szájer József, a Fidesz európai parlamenti (EP) képviselője. Hozzátette: a bírósági döntés elégtételt adott minden szabadságszerető polgárnak, hiszen a polgároknak igen is joga van arra, hogy kinyilvánítsák véleményüket a Kossuth téren.
   
A kordonbontás egyik legfontosabb eredménye a demokrácia győzelme - vélekedett. A Fidesz politikusa szerint a hatalom a korábbi szocialista rendszerhez hasonlóan akarta korlátozni az embereket véleményük kinyilvánításában. 
   
Szájer József emlékeztetett: a Fidesz képviselői 2007. február elején egy alkotmányellenes, és az emberek szabadságjogait durván korlátozó helyzetet számoltak fel Budapesten, a Kossuth téren.

MSZP: szálljanak magukba a kordonbontó fideszesek

Bárándy Gergely (MSZP) szerint erkölcsficamosak azok a fideszes képviselők, akik a kordonbontásról szóló bírósági végzésből azt a következtetést vonják le, hogy helyesen cselekedtek. A szocialista politikus vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy a fideszes képviselőknek magukba kellene szállniuk.

Hozzátette: azt is javasolja nekik, hogy fogadják meg a köztársasági elnök intelmét, miszerint a jogállamot nem lehet nem jogállami eszközökkel szolgálni.
   
Bárándy Gergely felidézte a bírósági végzést, a kordonbontók a társadalom részéről irányukban támasztott fokozott követelményekkel ellentétes, a köznyugalmat megzavaró magatartást tanúsítottak, amely durván sérti a társadalmi együttélési normákat. 
  
Úgy látja a fideszes képviselők értékítélete két rossz üzenetet is hordoz: egyrészt azt, hogy ha nem tetszik egy hatósági döntés, akkor fel lehet lépni ellene, másrészt pedig azt a felsőbb rendű arroganciát, mely szerint  van amit a közembernek nem lehet, de a politikusoknak igen - mondta. 

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
MTI Itthon

Megszüntette a bíróság a kordonbontó fideszesek elleni eljárást

Megszüntette a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) az eljárást a Kossuth téri kordont tavaly elbontó fideszes országgyűlési és európai parlamenti képviselők ellen - erről az ügy egyik érintettje, Répássy Róbert tájékoztatott szerdán. A PKKB április 26-án hozta meg végzését, amely ellen fellebbezésnek nincs helye.

MTI Itthon

A Fidesz nem akar kordont a Parlament elé

A Fidesz azt követeli, hogy ne zárják le kordonnal a Kossuth teret - jelentette ki Balsai István, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője, aki szerint az ismételt kordonállítási akció szálai a miniszterelnökhöz vezethetnek.

Azerbajdzsáni kitüntetést és ölelést kapott Szijjártó

Azerbajdzsáni kitüntetést és ölelést kapott Szijjártó

Izraeli választások: Netanjahunak nem sikerült többséget szereznie

Izraeli választások: Netanjahunak nem sikerült többséget szereznie

Népszava: Orbán ügyvédje lesz az új bokszelnök

Népszava: Orbán ügyvédje lesz az új bokszelnök

Fideszes politikus kérte, hogy a Bomba energiaital perelje be Bomba Gábort

Fideszes politikus kérte, hogy a Bomba energiaital perelje be Bomba Gábort

Szoboszlai gólt szerzett első Bajnokok Ligája-meccsén

Szoboszlai gólt szerzett első Bajnokok Ligája-meccsén

Egy hét alatt 4000 ember került kórházba a hőség miatt Japánban

Egy hét alatt 4000 ember került kórházba a hőség miatt Japánban