szerző:
hvg.hu

Orbán Viktor ma elindítja a választásokra való felkészülést: összehívta a választókerületek elnökeit, a Fidesz-KDNP frakciószövetséget, valamint a fideszes polgármestereket, és helyzetértékelést ad nekik - írja keddi számában a Népszabadság.

Bár a pártelnök és a Fidesz vezérkarának néhány meghatározó személyisége is valószínűbbnek érzi, hogy előre hozott választások helyett 2010-ben lesznek legközelebb országgyűlési választások, a Népszabadság értesülései szerint mégis indokoltnak tartják a felkészülést, illetve a készenlétet, mert "bármelyik percben történhet valami a belpolitikában".

A márciusi népszavazás után Kubatov Gábor pártigazgató és Nyitrai Zsolt operatív igazgató feltérképezte és értékelte a választókerületeket és a Fidesz mozgósítási erejét - írja a napilap, amelynek információi szerint a pártvezetés többnyire elégedett volt a statisztikákkal és a választókerületek tevékenységével. A párttagság egy része ugyanakkor - köztük fideszes és kereszténydemokrata parlamenti képviselők is - a népszavazás és a kisebbségi MSZP-kormányzás kezdete óta egyfajta türelmetlenséget, a "várakozásba való belefáradást" éreznek - áll a lapban.

A keddi tanácskozás és Orbán Viktor helyzetértékelése egyszerre operatív fontosságú, s szimbolikus jelentőségű. A választókerületek számba vétele jelezheti, hogy "riadókészültség van", a Fidesznek készen kell állnia arra, hogy akár másnap a kormányrúdhoz állhat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
MTI Itthon

Századvég: a többség az előrehozott választások mellett

A jelenlegi politikai helyzet lehetséges megoldásai közül az előrehozott választások lehetősége élvezi a választók legnagyobb támogatottságát, relatív többségük, 42 százalékuk választaná ezt az opciót - derül ki a Századvég-Forsense legfrissebb felméréséből.

MTI Itthon

Szonda Ipsos: előre hozott választásokra számítanak

Előre hozott országgyűlési választásokra számítanak a Szonda Ipsos által végzett közvélemény-kutatásban megkérdezettek; a Magyar Televízió és a Népszabadság megbízásából készített felmérésben a válaszadók 37 százaléka képzelte el így a koalíciós válság megoldását. A kutatás eredményeit a Magyar Televízió Az este című műsorában ismertették, szerdán este.

Itthon

Szakértői kormányt vagy előrehozott választást sürgetnek Demjánék

Szakértői kormány felállítását sürgeti a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége. Demján Sándor, a VOSZ ügyvezető elnöke a szervezet küldöttgyűlése után úgy fogalmazott: olyan kormányra van szükség, amelynek többsége van a parlamentben, és azonnal megkezdi a reformokat – olvasható az InfoRádió weboldalán.

MTI Itthon

Orbán az előrehozott választásról

Magyarország érdeke az előrehozott választás - mondta Orbán Viktor pénteken, miután Sólyom László köztársasági elnökkel a koalíciós válságról konzultált.A volt kormányfő azt mondta: pártja készen áll az ország irányítására. Egyben megerősítette: "amíg a Fidesz Magyarországon meghatározó politikai erő, addig senkinek sem kell félnie megkülönböztetéstől politikai, vallási hovatartozása vagy származása miatt".

hvg.hu Itthon

A választók relatív többsége az előrehozott választások mellett

A Századvég és a Forsense április 2. és 4. között végzett felmérése szerint a megkérdezettek relatív többsége (42%) szerint a válságra az előrehozott választás lenne a megoldás. A megkérdezettek közel kétharmada egyetért Horváth Ágnes menesztésével, csaknem fele támogatja az SZDSZ reakcióját, vagyis a liberális miniszterek visszahívását, viszont csak 9 százalékuk esetében javított mindez a kisebbik koalíciós párt megítélésén. A válaszadók a válság kirobbantásért Gyurcsány Ferencet és Kóka Jánost, illetve az MSZP-t és az SZDSZ-t egyaránt felelősnek tartják.

MTI Itthon

Kóka nem számít előrehozott választásokra

Kóka János nem számít előrehozott választásokra, azonban a kisebbségi kormányzást kockázatosnak tartja - mondta az SZDSZ elnöke a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában.

Hiába mostoha gyerek a Fidesznél a felsőoktatás, a diplomások nyomják le a munkanélküliséget

Hiába mostoha gyerek a Fidesznél a felsőoktatás, a diplomások nyomják le a munkanélküliséget

Összeült Trump és Zuckerberg, hogy az internet szabályozásáról beszéljenek

Összeült Trump és Zuckerberg, hogy az internet szabályozásáról beszéljenek

Jó hírt kapott a Richter

Jó hírt kapott a Richter

Ezért nem okozott nagyobb bajt a múlt heti angyalföldi tűz

Ezért nem okozott nagyobb bajt a múlt heti angyalföldi tűz

Itt egy ismeretlen kis cég, amelytől 4 milliárd dollárért rendelt autókat az Amazon

Itt egy ismeretlen kis cég, amelytől 4 milliárd dollárért rendelt autókat az Amazon

A legszelídebb motorosok felvonulása ma lesz Budapesten

A legszelídebb motorosok felvonulása ma lesz Budapesten