szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Felmentette a bíróság Kármán Irén dokumentumfilmest, akit nagy nyilvánosság elkövetett rágalmazás vétsége miatt jelentett fel az úgynevezett kecskeméti maffiaperben elítélt Csüllög Zsigmond.

Trükkös hitelfelvétel 
Tavaly márciusban jogosulatlan gazdasági előny megszerzése miatt emeltek vádat a H-Build Rt. két egykori vezérigazgatója, illetve az OTP Bank Rt. két pécsi alkalmazottja ellen. A vádirat szerint a cég tulajdonában álló mosonmagyaróvári  területén termálfürdő és fizikoterápiás központot kívánt létrehozni. A beruházás összege nettó 522 millió forint lett volna, a megvalósításhoz pedig a Széchenyi-tervből 226 millió forintot igényeltek. A tender benyújtása után 175 millió forint vissza nem térítendő állami támogatást ítéltek meg a cégnek. A pályázat feltételei között szerepelt, hogy a beruházáshoz legalább ötven százalék önerő szükséges. A dokumentumok szerint a cégvezetők a saját forrás meglétét az OTP Bank két pécsi alkalmazottja segítségével igazolták. A bankárok olyan tartalmú okiratot állítottak ki a H-Build Rt. két vezetőjének, amely szerint a cég bankszámláján 296 millió, illetve 348 millió forint szabad felhasználású pénzeszköz állt rendelkezésre. Az összegek hátterében Lombard-hitel-szerződések álltak. A bank két munkatársa tisztában volt azzal, hogy az igazolás kiállítására a pályázathoz szükséges önerő bizonyítása miatt volt szükség. Az összegből a cég előlegként 87,6 millió forintot megkapott, amellyel nem tudtak elszámolni.
Páncélozott rabszállító autóban, bilincsben, rabruhában és több, fekete ruhába öltözött, géppisztolyos őr kíséretében hozták a budapesti II-III. kerületi Bíróságra Csüllög Zsigmondot. Az úgynevezett kecskeméti maffiaperben jogerősen öt évre elítélt férfi ezúttal magánvádlóként állt a bíróság előtt, mivel nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétsége miatt feljelentette Kármán Irént. A dokumentumfilmes ugyanis 2007. május 7-én a TV2 Mokka című műsorában felemlegette, hogy az Orbán-kormány regnálásának utolsó napjaiban Csüllög Zsigmond és társai 85 millió forintot kaptak a Széchenyi Tervből szállodafejlesztésre.

A bíróság tárgyaláson – ahol a magánvádlón, Csüllög Zsigmondon, valamint a vádlott Kármán Irénen kívül csak az elítélt férfi hozzátartozói voltak jelen – levetítették az ominózus Mokka-felvételt.

Csüllög jogi képviselője, Retteghy István elmondta: ügyfele a Széchenyi Terv idején nem volt tagja a pályázati pénzt elnyerő H-Build Zrt.-nek, ahogy az olajos ügyekben ismerté vált Energolnak sem. „Ügyfelem sem jogosan, sem jogtalanul nem jutott Széchenyi-hitelhez” – szögezte le. Hangsúlyozta: a becsület védelme és az emberi méltóság minden embert megillet, így azt is, aki jogerős börtönbüntetését tölti. Egyúttal utalt arra, hogy senkit nem lehet bűnözőnek vagy maffiatagnak nyilvánítani, még akkor sem ha elítélték, legfeljebb csak azt lehet mondani, hogy elítélték. Retteghy szerint Csüllög semmiféle összefüggésbe nem hozható a politikával. Az ügyvéd szerint Kármán elkövette a nagy nyilvánosság előtti rágalmazás vétségét, ezért pénzfőbüntetésre kellene ítélnie őt a bíróságnak.

Kármán ezzel szemben azt mondta, dokumentumfilmesként nyilatkozott, így az általa elmondottak beleférnek az alkotói szabadságba, a véleménynyilvánítás szabadságába. Hangsúlyozta: nem fogadja el azt az állítást, hogy a pályázat elbírálása idején Csüllög nem volt kapcsolatban a H-Build Zrt.-vel, meggyőződése ugyanis, hogy voltak strómanjai. A filmes emlékeztette arra a bírónőt, hogy Csüllög szervezett bűnözői csoport tagjaként lett elítélve. Beszéde közben kikérte magának, hogy Csüllög sértegeti. Azt állította, hogy a magánvádló hülye kurvának nevezte. „Tudok szájról olvasni” – mondta. Csüllög a bírónőnek tagadta, hogy ilyet tett volna. Kármán azzal zárta mondanivalóját, hogy ha netán elítélné a bíróság, akkor letöltendő börtönbüntetést és ne pénzbüntetést kapjon.

A bíróság azonban – néhány perc tárgyalási szünetet követően - felmentette a a dokumentumfilmest. Döntését a bírónő azzal indokolta, hogy a Mokka című műsor és a blog is szabadabb fórum, mint a sajtó más területei, például a tényfeltáró újságírás, ezért az ott elhangzó kifejezések beleférnek a véleménynyilvánítási szabadságba. Mint mondta, Kármán Irén Csüllög nevét valóban bűncselekménnyel hozta összefüggésbe, ám ez nem volt valótlan tény. „Az újságírói szabadsághoz tartozik, hogy az újságíró egyes tényekből következtetéseket von le” – magyarázta. A bírónő hangsúlyozta: Csüllögnek ugyan valóban megszűnt a jogviszonya vissza nem térítendő állami támogatást elnyert cégben, de az megállapítható, hogy a pályázat előkészülete már jóval előbb megkezdődött, márpedig akkor még a férfi jelentős befolyással bíró részvényese volt a társaságnak, így tudnia kellett a hitelfelvételről. Csüllög Zsigmond az ítélet ellen fellebbez, így másodfokra kerül az ügy.

Az olajos ügyekkel foglalkozó Kármán Irén neve akkor lett országosan ismert, amikor állítása szerint 2007. június 22-én éjszaka leütötték és elrabolták Pesterzsébeten, majd megverték és megkötözve kidobták a Lágymányosi hídnál. Az ügyben később bizonyítottság hiányában megszüntették a nyomozást, amit korábban a rendőrség bűncselekmény hiányára hivatkozva szüntetett meg, azt állítva: Kármán nem ott, nem úgy és nem akkor verték meg, ahogy ő állítja. Az ügyészség szerint a begyűjtött adatok alapján nem lehet pontosan megállapítani, hogy elrabolták-e az újságírót, és ha igen, akkor olyan körülmények közt történt-e az eset, ahogy ő állította. Hasonló a helyzet Kármán sérüléseivel is: az biztos, hogy bántalmazták, de azt sem lehetett kideríteni, hogy hogyan sérült meg pontosan, ki bántalmazta őt és miért. A nyomozás folytatásától sem várható, hogy fény derüljön arra, történt-e bűncselekmény.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

hvg.hu Itthon

Kármán Irén továbbra is az olajos alvilágot vádolja

Kármán Irén ügyében a nyomozás megszüntetéséről hozott határozat nem felel meg a törvényi előírásoknak – ez szerepel a Legfőbb Ügyészség pénteken meghozott döntésében. Kármán Irén a hvg.hu-nak elmondta, mindez azt igazolja, hogy ő igazat mondott, tényleg megtámadták.

hvg.hu Itthon

Kármán Irén bíróság elé citálta a rendőrséget

Kötelezte a Fővárosi Bíróság az Országos Rendőr-főkapitányságot (ORFK) a Kármán Irén által indított perben arra, hogy megismerhetővé tegye számára azokat az olajügyekkel kapcsolatos dokumentumokat, amelyeket kitakarva nyilvánossá tettek, majd nem sokkal később levettek a rendőrség honlapjáról.

Vélemény

Kármán Irén vádol: marketingtrükk?

Kármán Irén oknyomozó újságírónő "Szemben a maffiával – olajozott viszonyok" című dokumentumfilmjének bemutatója mérsékelt érdeklődést keltett, hasonlóan tavasszal megjelent kötete fogadtatásához. Pedig közben a szerző áldozatként is belekeveredett a saját ügyébe. A sok kételkedő ellenében arról kívánta meggyőzni a közvéleményt, hogy amikor ez év június 22-én ismeretlen tettesek súlyosan bántalmazták, majd megkötözve, életveszélyes állapotban magára hagyták, oknyomozó tevékenységét torolták meg rajta, mivel tényfeltárása túl sok érdeket sértett.

hvg.hu Itthon

Kármán Irén nem kért bocsánatot

Nem kért bocsánatot Kármán Irén a II-III. kerületi bíróságon Cs. Zsigmondtól, a kecskeméti maffia-perben és az Energol-ügyben nem rég elítélt férfitól, aki egy tévényilatkozat kapcsán rágalmazás miatt beperelte őt.

Vélemény

Kármán Irén reagál Pelle János cikkére

Kármán Irén nyílt levélben válaszol Pelle Jánosnak a Szemben a maffiával – avagy olajozott viszonyok című film sajtóbemutatója alkalmából írt cikkére. A levelet az alábbiakban közöljük.