Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Országos és nemzetközi elfogatóparancsot adott ki a rendőrség a 22 éves Bartus László és a 19 éves Török Adrienn ellen, akiket azzal gyanúsítanak, hogy több tucatnyi késszúrással megöltek egy 21 éves fotómodellt Budapesten.
Török Adrienn |
Bartos László |
A gépkocsit, amivel az elkövetők a gyilkosság után közlekedtek, és amelyben feltehetően a holttestet is elszállították oda, ahol azt végül megtalálták, a nyomozó hatóság lefoglalta.
A keresett személyekkel kapcsolatban az ügy mielőbbi felderítése érdekében a Budapesti Rendőr-főkapitányság várja a lakosság bejelentéseit a 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán, a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.