A szocialisták nyáreleji erősödése csak átmeneti volt, az utóbbi két hónapban annak ellenére sem tudtak javítani a pozíciójukon, hogy a közhangulatban több, számukra kedvező változás is történt. Május óta 46-ról 40 százakra csökkent az előrehozott választás kiírását támogatók aránya, bár még így is messze ez a legnépszerűbb a kutatásban felsorolt négy lehetséges forgatókönyv közül. Augusztusra nőtt több szocialista politikus népszerűsége is - igaz a hibaszázalékot csak éppen meghaladó mértékben. A vezető politikusok népszerűségének változása nem feltétlenül jár együtt a pártjuk támogatottságának változásával. Fodor Gábor népszerűsége például jelentős mértékben csökkent – elsősorban az MSZP-szavazók körében -, míg az SZDSZ támogatottsága ebben az évben most volt a legmagasabb: a választani tudó „biztos” szavazók 4 százaléka szavazott volna a liberálisokra.
 © HVG |
 © HVG |
 © HVG |
 © HVG |
 © HVG |
* a 20 legismertebb vezető beosztású politikus
** „szívesen látná fontos politikai szerepben” – említések aránya, az adott politikust ismerők százalékában
A felmérést a Medián-Omnibusz keretében 2008. augusztus 1. és 5. között készítette a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet az ország felnőtt népességét reprezentáló 1200 fő személyes megkérdezésével. A minta kisebb torzulásait a KSH adatait felhasználva matematikai eljárással, úgynevezett súlyozással korrigálták, és így a minta jól tükrözi a szavazókorú lakosság településtípus, nem, életkor és iskolai végzettség szerinti összetételét. A közölt adatok hibahatára az adott kérdésre válaszolók számától függően ±2-5 százalék.