szerző:
hvg.hu

Egy nem létező francia lovagrend nevében hamis diplomatarendszámokat, illetve kitalált diplomata-útleveleket bocsátottak ki, mi több, a lovagok „nagykövetséget” is működtetnek külföldön. Az ügyben már a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) nyomoz.

A Népszava számolt be elsőként arról egy hónapja, hogy hamis, pontosabban „kitalált” diplomatarendszámmal közlekedő autósok ügyében indított eljárást a rendőrség. A zöld színű, CD betűjellel kezdődő táblákat egy ismeretlen „nemzetközi” lovagrend nevében gyártatták és használták.

A külföldi áldiplomata-útlevéllel először Ferencz Kornél, Sárbogárd alpolgármestere akadt fent egy közúti ellenőrzésen, majd egy francia férfi, Bruno Hamard „Nagymester” autóján is ilyen rendszámot találtak.

A rendőrség az ügyben nyomozást indított, s kiderült: a „Saint-Ouen és Csillag Szuverén Lovagrend” egy egyszerű baráti társaság, amely a francia hatóságoktól semmilyen hivatalos engedélyt nem kapott. Kiderült az is, hogy a „diplomáciai engedélyében” általa említett összes adat, az általa aláírt „megállapodások”, „nemzetközi szervezeti státusa” vagy „közérdekű szervezeti státusa”, a „Bécsi Szerződés alapján tisztjeinek és diplomatáinak járó mentesség” egyszerű mesebeszéd és semmilyen hivatalos dokumentum sem támasztja alá.

Ennek ellenére az állovagok időközben több együttműködési megállapodást is kötöttek Magyarországon, egyebek mellett Sárbogárd önkormányzatával, a helyi középiskolával és a székesfehérvári Kodolányi János Főiskolával (KJF).

A „rend” honlapján semmiféle elérhetőség nem szerepel, és a Népszava számtalan kísérlet után sem tudott kapcsolatba lépni a vezetőjével. A lap mindenesetre kiderítette, hogy az állovagok állandó képviseletet létesítettek a Közép-afrikai Köztársaságban. Ez azonban valójában szintén nem létezik, csupán „virtuális”.

A Népszava úgy tudja, a „rendszámügyet” a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) magához vonta, és immár nemcsak azonosító jel meghamisítása, hanem csalás bűntette miatt is folytatja a nyomozást a „lovagrend” ügyében.

 

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Felkészülhet arra, ha az online áruház nem akarja visszafizetni a pénzét

Felkészülhet arra, ha az online áruház nem akarja visszafizetni a pénzét

Aggasztó előrejelzés jött az ausztrál tüzekről, azonnal cselekednünk kell

Aggasztó előrejelzés jött az ausztrál tüzekről, azonnal cselekednünk kell

Tarlós: A Momentum mögött semmilyen teljesítmény nincs, de veszedelmesek és gátlástalanok

Tarlós: A Momentum mögött semmilyen teljesítmény nincs, de veszedelmesek és gátlástalanok

Amit erre a tárhelyre ment el, ahhoz garantáltan csak ön férhet hozzá

Amit erre a tárhelyre ment el, ahhoz garantáltan csak ön férhet hozzá

Radar360: Orbán kicentizte, a félig magyar kém lebukott

Radar360: Orbán kicentizte, a félig magyar kém lebukott

A cseh-magyar polip: Orbán és Babis kéz a kézben húzzák le Brüsszelt

A cseh-magyar polip: Orbán és Babis kéz a kézben húzzák le Brüsszelt